2026. szeptember 22., kedd

Jó reggelt! 18-08-2026

A nagymamám, ha élne, éppen a napokban lenne százéves.

Gyerekkoromban az igazi mesebeli, jóságos nagyanyó szerepében mutatkozott: gombóclevest főzött, babaruhát kötött, kozák sapkát sütött, gesztenyét szedett velem a Tisza-parton, megtanított römizni, és bármit is csináltam, bárhogy is viselkedtem, bármennyire is próbára tettem a körülöttem lévő felnőttek idegrendszerét, ő mindig örült nekem, és folyamatosan biztosított arról, hogy éppen úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Rengeteget mesélt nekünk, ha kellett, ezredszerre is elolvasta ugyanazt a történetet a három kismalacról vagy a rút kiskacsáról. Tőle tanultam zserbót sütni, lekvárt főzni, horgolni.

De ez mind semmi, mert meggyőződésem, hogy fiatalkorában az én nagymamám volt a legvagányabb csaj a környéken. A nyári melegben egyszer, még hajadonként, a barátnőivel átúszták a Tiszát. Jó kis csajos program, szívesen életben tartanám ezt a hagyományt, de hát manapság a folyó közepe már a hajóké, nem szabad átúszni a túlpartra. Akkoriban ez még nem jelentett problémát, így hát a nagymamám meg a két barátnője keresztülszelték a habokat, mégpedig úrinőkhöz méltón, száraz hajjal. A túloldalon eltöltötte őket a büszkeség.

– Úgy elszívnék most egy cigarettát! – sóhajtott föl az egyik barátnő.

A nagymamám meg nyilván alig várhatta már ezt a kívánságot, mert diadalittasan kibontotta a fejkendőjét, óvatosan kiemelt belőle három szál cigarettát, hogy aztán a csajokkal elszívják a jól megérdemelt jutalmukat. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel