Az idei focivébét én is érdeklődve kísértem. Részben férjem révén, aki nagy focirajongó, néhány mérkőzést pedig – például amelyeket a kedvenc csapatom, a Zöld-foki köztársasági labdarúgó-válogatottja vívott – a képernyő előtt szurkoltam végig. Lassan megismertem az egyes csapatok játékosait, különösen azokat, akiknek a neve a leggyakrabban csendült fel egy-egy gól vagy ügyes csel, esetleg szabálytalankodás miatt. Az egyikőjük Cucurella volt. Feltűnt a spanyol válogatott balhátvéd irigylésre méltó hajkoronája. Eszembe jutott róla Carlos Valderrama, akinek a `90-es évekbeli pályafutása során a hatalmas, szőke, göndör afro frizurája a védjegyévé vált. De amíg a kolumbiai labdarúgó pusztán divatból viselte, a 28 éves játékos teljesen más indíttatásból. Mint kiderült, az egyik kisfia autista, és számára nagy segítség, hogy a pályán azonnal felismeri édesapját a jellegzetes hajáról.
Másokhoz hasonlóan kissé elszégyelltem magam, mert az, amit egyszerű hóbortnak és feltűnési viszketettségnek gondoltam, valójában a szeretet és a törődés jele. Sajnos ezúttal is beigazolódott, hogy az előítélet rossz tanácsadó, és be kell látni, sokszor a döntések mögött ki nem mondott emberi történetek vannak.
