Az orosz irodalom klasszikusa, Nyikolaj Vasziljevics Gogol Holt lelkek című műve jutott eszembe, amikor eltávozott felmenőim bankszámláit szerettem volna bezáratni. Előbb azzal utasítottak vissza a tolóablaktól, hogy várjam meg a hagyatéki tárgyalást, mert addig ez képtelenség. Észszerű, gondoltam magamban, majd amikor megjelentem az örökségi papírossal, akkor azért nem volt tanácsos – érveltek a banki kisasszonyok –, mert még a köztársasági adóhivatal nem hozta meg a végzést az örökségi adóról, és ha netán igazolásra lenne szükségem a banki számlaegyenlegről, ki tudjam váltani. Jó, kivárom azt is, mormogtam magamban.
Büszkén állítottam be a bankba a várva várt végzéssel. Most már semmi akadálya, hogy bezárassam a felesleges számlákat, gondoltam.
A magammal vitt adóvégzési paksaméta alapján a bank nem zárolhatja elhunyt szülőm számláit, mert azt csupán a legelőször bevitt örökségi dokumentum alapján tehetik meg, tudatták velem. De ha rajtam kívül létezik más örökös, annak is jelen kell lennie – szóltak utánam a kisasszonyok, miután már ki tudja hányadszor indultam kifelé dolgavégezetlenül a pénzintézetből.
Másnap komplett dokumentációval és a testvéremmel jelentem meg a bankban. Nem csodálkoztam azon, hogy megismertek, és tudták, mi járatban vagyok, ám most az volt a kifogásuk, hogy időpontot kellett volna kérnem, mert a már nem élő személyek számláinak lezárása hosszadalmas folyamat. Ekkor már nem tágítottam. Bő egy órán át tűrtem a kisasszony duruzsolását, de meglett.
Mi a cél az ügyfelek efféle fárasztásában? Az, hogy a magamfajtának ilyesmi eszébe se jusson, a pénzintézet pedig minél több ügyféllel dicsekedhessen. Nemcsak az élő, hanem még a holt lelkekkel is.
