Arisztophanész a Felhőkben egy szófacsaró szofistaként jellemzi Szókratészt, aki haszonleső módon félrevezeti az athéni ifjúságot, arra oktatja őket, hogy miként lehet a hazugságot igazságként eladni a hallgatóság előtt, majd – önmagának is ellentmondva – kozmológiákat gyártó filozófusként ír róla. Az utódaitól és követőitől ránk maradt szövegek alapján bizonyossággal állíthatjuk, hogy a nyugati filozófia atyja sohasem foglalkozott kozmológiai okoskodással, az ő idejében ez már egyébként is divatjamúlt dolog volt, az pedig, hogy szófacsaró szofista lett volna, a legközönségesebb hazugság, Szókratésznél nem akadt esküdtebb ellensége a szofista relativizmusnak. Nyilvánvaló, hogy Arisztophanész a nép körében a filozófusokról, eme különc emberekről meghonosodott sztereotípiákat aggatta rá műve Szókratészére.
Vigyázni kell a kimondott és leírt szavakra. Még akkor is, ha olyan tehetséges és ünnepelt művész valaki, mint Arisztophanész volt, aki többször is első díjat nyert komédiájával a Dionüszián. Ebből az esetből ez világosan látszik, hiszen amint arra Platón is felhívta a figyelmet, Szókratészt pontosan azzal a váddal ítélték halálra, amelyekkel Arisztophanész a Felhőkben nevetség tárgyává tette őt.
Jó lenne, ha erről a vádaskodó, fröcsögő gyalázkodásukkal a saját egójukat hizlaló Facebook-huszárok is elgondolkoznának.
