Ott kezdődik a dolog, hogy Újvidéken nyáron melegebb van, mint egy frissen sült burek belseje. Klímánk persze nincs, mert a főbérlő szerint most már úgyis eladják a házat, nincs értelme beruházni. Mi pedig nem akartunk új klímát venni „három hét nyárért”, ahogy én neveztem a szaunaturnusunkat.
Már ott tartottunk, hogy jégtömbökkel alszunk, amikor csoda történt: egy ismerős felajánlott egy régi, de hűséges klímát kölcsönbe. Mondta, nem mai darab, de hűt, mint a szibériai fuvallat. Elfogadtuk. A főbérlő meglepően nagyvonalúan kijelentette, hogy a beszerelést ő állja, csak a fúrás ne legyen túl hangos, mert a szomszéd néni érzékeny.
Így most itt ülünk, a klíma zúg, mint egy öreg traktor, de legalább nem olvadunk el a reggeli kávé közben. Az élet szép – ha van egy kölcsönklímád és egy főbérlőd, aki legalább a beszerelést fizeti.
