Az élet mindig szolgál meglepetéssel. Akkor is, amikor azt hisszük, semmi sem tud már meglepni bennünket.
Tudjuk, hogy az állatcsempészet régóta jövedelmező „foglalkozás”, azt azért már kevesebben, hogy 2012-ben rögtön a kábítószer- és fegyverkereskedelem után következett kifizetődőség szempontjából. Márpedig az Interpol adatai azt bizonyítják, hogy a ritka és védett állatfajták csempészete hatalmas nyereséggel jár.
A kevésbé „védett” állatfajták csempészése természetesen kisebb jövedelemmel jár. A kóbor kutyákért megfelelő helyen például 200–300 eurót fizetnek. Sajtóértesülések szerint Szerbiában az utóbbi években terjedt el a könnyű haszonszerzés eme fajtája, amikor gazdátlan kutyákat nem legális úton külföldre szállítanak, azt állítva, hogy befogadó családokat találtak számukra. Az elhagyatott, sok esetben gondozatlan, elvadult ebeket állítólag elsősorban Ausztriába és Németországba szállítják, feltehetőleg azért, mert ott a hasonszőrű csavargók szinte eltűntek, „szocializálták” őket.
Csakhogy a nemeslelkűség korántsem őszinte, mert ezek a kutyák nem szerető gazdihoz kerülnek, sorsuk ennél jóval kegyetlenebb. Laboratóriumi vizsgálatokra használják fel őket, vagy ami talán még morbidabb: fegyvertesztelés mozgó célpontjaiként szolgálnak. Jaj, nektek kóbor kutyák!



