Több mint két és fél hónapig tartott – munkaszüneti hétvége nélkül – a hazai kuttyogatóbajnokság. Azok miatt, akik kimaradtak a halfogás magasabb tudományát szellőztető iskolaórákról: arról a halfogási módszerről van szó, melynek során a horgász valami lécféleséggel csépeli a vizet, furcsa hangokat kelt, melyekre – tartja a mendemonda – odajön a harcsa.
Ennyit a zsinóráztatással kapcsolatos általános műveltségről.
Ennél azonban fontosabbak a számadatok. Felsorolásuk nélkül, csupán érintőlegesen: ilyen hosszú ideig tartó, ennyi rendezvényt magába foglaló versenysorozatot ebben a műfajban még soha nem tartottak. Sem nálunk, sem a szomszédban, sem a teke egyéb sarkában. Akár tetszik (nekünk), akár nem (másnak): világelsők vagyunk valamiben.
Történt, hogy mindehhez az ország csúcsvezetése nem járult hozzá semmivel. Az önkormányzatok – garasok erejéig – még próbálkoztak. A felsőbb instanciák – fogadjunk? – nem is tudják, hogy nélkülük lettünk a legjobbak.
Hogyan kerülhette el a figyelmüket az, amivel hetekig/hónapokig elterelgethetnék a polgárság figyelmét megélhetésidegen témákról? Azért, mert a hal- és vízügyekkel a korábbi kormányban négy(!) tárca foglalkozott. Közös vonása a mostanival: egyik sem tudja, hogy hozzá tartozik.
