Hosszú évekkel ezelőtt mesélt apám arról, hogy író nagyapám annak idején megpróbált utánanézni a családfának, s ha jól emlékszem, az öreg több mint 200 évet tudott visszavezetni a múltba, de ott ködbe veszett a családi szál, így az öreg Laták megállapította, hogy őseink „krumplit túró tót parasztok voltak”. A minap Szarvason jártunk, ahol igen erős szlovák önkormányzat működik, az iskolákban szlovák nyelven is folyik a tanítás, mert hiszen a török idők után újra kellett telepíteni azt a tájrészt, s ekkor hoztak tótokat arra a területre. Volt szerencsém megismerkedni a szlovák önkormányzat elnökével, Mótyán Tiborral, akiről csakhamar megtudtam, hogy egyik hobbija a családnevek eredetének kutatása. Nem voltam tehát rest, rögvest a mellének szegeztem a kérdést, hogy vajon mit is jelent az én vezetéknevem, ha egyáltalán van valami jelentése.
– Kérem szépen, a lata lécet jelent, ennél fogva a Laták Lécest jelent.
Hát jól meglepődtem! Azt tudtam, hogy nem vagyok egy Esterházy, de azért erre nem számítottam. Fával kapcsolatos tehát a családom, így nyilván a nagyapámnak sem volt teljesen igaza, mert lehet, hogy őseink favágók, ácsok vagy kádárok voltak. Ki tudja?...



