Jó reggelt

Végre jön a tavasz! Vagyis, már egy ideje érkezik, néha csúnyán megviccelve bennünket, egy kicsit melegebbre varázsolva a levegőt, hogy aztán jól elfenekeljen bennünket valami szedett-vedett esti faggyal, ami már „nem az ami”, viszont március vége felé, meglehetősen kellemetlenül esik, még a tél legnagyobb rajongóinak is.

Józsi már megette a kenyere javát, arcára mély barázdákat vájt az idő, bár még igen mozgékony a hat évtized terhével a vállán. A kis bánáti falu magányos lakójára nemrég rámosolygott a „szerencse” egy nála fele annyi idős menyecske személyében.

Vannak olyan napok, amikor az ember tudat alatt vágja maga alatt a fát, és amikor a képzeletbeli ág végre enged, a delikvensnek már csak az úton lefelé áll össze a kép, mielőtt nagy puffanással földet érne.

Hónapokon át átalányban fizettük a vizet, végül februárban vették a fáradságot, és az óráról leolvasták a tényleges fogyasztást. Kiderült, hogy lemaradásban vagyunk, amikor azonban hozzácsapták a februári számlához, csaknem a felét – mintha az egész a februári fogyasztás lett volna – egy magasabb tarifa szerint tüntették fel.

Kutyámmal elcsatangolt otthonról, lesétált a közeli, kamenicai parkba. Ha néhány napig nem vezetjük el sétálni, akkor maga vág neki az útnak.

Az ősidők óta foglalkoztat bennünket a jövő megismerhetősége, erre kitaláltuk a jóslás ezernyi módozatát. Megfigyeltük az eget, a csillagok járását, a felhők alakzatait, a madarak röptét.