2025. május 9., péntek

Városnapi programok mindenkinek

Szabadka ma ünnepli a város napját. Teszi ezt annak apropóján, hogy 1779-ben Mária Terézia szabad királyi város rangot adományozott a településnek, és ezt a város életében fontos döntést szeptember elsején hirdették ki Szabadkán. A városnap alkalmából az idén is megtartják a városi képviselő-testület díszülését, de a város több intézménye is alkalmi programokkal veszi ki részét az ünneplésből, ugyanakkor a település központjában kirakodóvásár várja az érdeklődőket, illetve három este három koncertre is sor kerül. A városnapi programok sora már az elmúlt hétvégén, a Szabadkai Félmaratonnal megkezdődött, míg szerdán a Zsinagóga udvarán a Bojana Stamenov Band koncertjével folytatódott.
A városi képviselő-testület díszülésére ma kerül sor. Az ülést az idén is a szabadkai fúvószenekar koncertje, valamint Szabadka zászlajának ünnepélyes felvonása előzi meg. Hagyományosan a díszülés keretén belül adják át a város elismeréseit is. A díszpolgári cím kitüntetettje Aleksandar Vučić, Szerbia köztársasági elnöke lesz, aki személyesen veszi át az elismerést, míg a Por Urbe díjat dr. Selymesi Nándor urológus szakorvosnak és az idén százéves születésnapját ünneplő Pelivan Cukrászdának adják át.
A város képviselői szombaton délelőtt meglátogatják a Szabadkai Közkórházban a város napján született csecsemőket.
A főtéren megrendezett koncertek sorát tegnap este a Szabadkai Szimfonikus Zenekar koncertje nyitotta meg. Ma 21 órától Saša Matić áll színpadra, míg holnap a magyarországi Piramis együttes klasszikusait élvezheti a közönség.
A Szabadkai Városi Múzeumban ma és holnap 10-től 18 óráig ingyenesen lesznek látogathatók A természet és az ember című természettudományi és A múlt rétegei című régészeti kiállítás, valamint a Vajdasági Magyar Képtár 1830–1930 állandó tárlata. Az állandó kiállítások mellett megtekinthető lesz még a Historizmus Szabadkán című tematikus kiállítás is, ahol a múzeum legújabb szerzeménye, Macskovits Titusz szabadkai építész építészeti szakirodalma is kiállításra kerül, illetve a Szabadkai Városi Múzeum legújabb tematikus tárlata is, amely a Duranci Kollekciót mutatja be, és amellyel Duranci Bela művészettörténész munkássága előtt tisztelegnek.
A szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület szervezésében szombaton a Szabadkai Városi Múzeumban megtartják a Muzsikáló udvar című zenei rendezvényt. Az eseményen fellép Lejić Petar, Hardi Emil, Faddi Lilla, Perčić Luka, Juhász Leona, Kávai Réka, Redler Gabriella és a Pro Musica Kamarakórus. A program 18 órakor kezdődik. A belépés díjtalan.
A város napja alkalmából a palicsi állatkertben is különleges programokkal várják a látogatókat. Mától vasárnapig a 12 évnél fiatalabb gyermekek ingyenesen léphetnek be az intézménybe. 10 és 18 óra között több állat etetését is figyelemmel kísérhetik a látogatók. Az amfiteátrum mellett 9.30 és 18.30 között műhelymunkát tartanak a gyermekek számára. A program az Üdvözlet az állatkertből címet viseli, és a résztvevőknek egy tematikus képeslapot kell megcímezniük, illetve egy üzenetet kell ráírniuk. A képeslapot az állatkert kijáratánál lévő postaládába kell dobni, és az néhány napon belül megérkezik a megadott címre.
A városnap alkalmából a Szabadkai Városi Könyvtár katalógustermében szeptember 5-én, kedden 18 órai kezdettel jeles hazai és külföldi írókról emlékeznek meg az ĺrók, akik nálunk jártak – visszatekintés című kiállítás keretein belül. Ünnepi beszédet mond Kozma Adrienn, a Szabadkai Városi Könyvtár igazgatónője. A kiállítás szerzője Bognár Irén főkönyvtáros. Az est folytatásában 19 órai kezdettel Fleisz Rita főkönyvtáros Szabadka városának művelődési hagyatéka Lovas Ildikó ars poetikájában című előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

Magyar ember Magyar Szót érdemel