2024. április 19., péntek

Hányan lehettek a tegnapi tüntetésen?

Aleksandar Gubaš újságíró, aki több mint három évtizede foglalkozik a különböző megmozdulások tömegességének a felbecslésével, az N1-nek nyilatkozva azt mondta, a tegnapi erőszakellenes tüntetésen a becslések szerint 35.000-40.000 ember vehetett részt.

Összehasonlításként megjegyezte, hogy körülbelül ennyien voltak az emberek Belgrádban, amikor 2019-ben Vlagyimir Putyin érkezett Szerbiába.

Mint arról korábban beszámoltunk, tegnap Belgrádban tartották a sorrendben hatodik, Szerbia az erőszak ellen elnevezésű tiltakozó megmozdulást.

A tiltakozás résztvevői (Fotó: Tanjug)

A tiltakozás résztvevői (Fotó: Tanjug)

A tüntetők a köztársasági parlament előtt gyülekeztek, majd sétára indultak, és a többi között a kormány épülete előtt is tiltakoztak az esemény alatt.

A tiltakozás résztvevői követelik az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) valamennyi tagjának, valamint Bratislav Gašić belügyminiszternek a lemondását, továbbá Aleksandar Vulinnak, a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség (BIA) vezetőjének a távozását is.

Emellett követelik az erőszakot, agressziót és erkölcstelenséget hirdető valóságshow-k sugárzásának leállítását az országos lefedettséggel rendelkező televíziós csatornákon, továbbá a Pink és a Happy kereskedelmi csatornák betiltását és a köztévé vezetőségének a menesztését is.

Nyitókép: A tiltakozás résztvevői (Fotó: Tanjug)