2024. március 28., csütörtök

Orbán Viktor: Európában szükségünk van a közép-ázsiai energiára

Szükségünk van arra, hogy Közép-Ázsiából energia érkezzen Európába, és ehhez új forrásokra, új útvonalakra, új infrastruktúrára van szükség – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a türkmenisztáni Asgabatban pénteken sajtónyilatkozatában.

A kormányfő kifejtette: a Türkmenisztán és Magyarország közötti kapcsolatok kiszámíthatók, megbízhatók és a kölcsönös tiszteleten alapulnak.
„Ennek megfelelően jó szándékkal érkeztünk ide" és azzal a tervvel, hogy „kiszélesítjük és elmélyítjük a két ország közötti együttműködést" – fogalmazott.
Kiemelte: a látogatás ideje nagyon nehéz nemzetközi helyzetben történt, össze van zavarodva a nemzetközi politikai élet. Már a pandémia is felforgatta a nemzetközi viszonyokat, de az ukrán-orosz háború ezt még tovább bonyolította – mondta.
Hangsúlyozta: most egy olyan országban lehet, amely Magyarországhoz hasonlóan békepárti, és amely erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ez a konfliktus minél hamarabb rendeződjön, és visszatérjen a béke a nemzetközi diplomáciába.
Orbán Viktor kitért rá: a mostani helyzet felforgatta a hagyományos gazdasági kapcsolatokat is, és az is lehet, hogy még egy új világgazdasági korszakot is megnyit. Ezek a változások pedig „a mi nézőpontunkból, az európai nézőpontból felértékelték a közép-ázsiai térség szerepét" – jelentette ki.
Azt mondta, a klasszikus, kelet-nyugati szállítási és ellátási útvonalak megszakadtak, ezért „új útvonalakat és új partnereket kell keresnünk". A mostani helyzet felértékeli az egész közép-ázsiai térséget, és jó esély van arra, hogy ez a térség legyen a híd Kelet és Nyugat között – emelte ki.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a türkmenisztáni gyógyszerellátásában Magyarország oroszlánrészt vállal, továbbá tárgyalások után lehetőség nyílik az energetikai együttműködés mellett a vízipari együttműködésre is, és megállapodtak abban, hogy mindkét fél az együttműködés újabb és újabb gazdasági területeit fogja javasolni.
Kitért rá: a tervek szerint megindítjuk a magyar nyelv tanítását Türkmenisztánban, és azt is szeretnénk, ha a két ország között a történelmi rokonságnak megfelelő erősségű és mélységű politikai és gazdasági kapcsolatok jönnének létre.

Nyitókép: Hír TV