2024. április 16., kedd

Az olvasók, a szerzők és a kiadók ünnepe

A Forum Könyvkiadó Intézet is részt vesz az Ünnepi Könyvhéten

Ma kezdődött a 94. Ünnepi Könyvhét Budapesten, és egészen vasárnapig tart. A Forum Könyvkiadó Intézet is jelen van az eseményen, hét új kötettel. Szombaton a frissen megjelent kötetek szerzői is Budapestre utaznak a rendezvényre, és dedikálni fogják a könyveket.

 – Fontos, hogy határon túli könyvkiadóként mi is ott legyünk ebben az ünnepi kavalkádban. A magyarországi terjesztéssel régóta problémákba ütközünk, ez a rendezvény viszont egy jó alkalom, hogy az ottani olvasókhoz is eljussanak a kiadványaink. Remélem, hogy idén is közelebb tudjuk hozzájuk vinni a vajdasági magyar kultúrát és irodalmat. Ezzel pedig a Forum több évtizedes hagyományát is tudjuk ápolni és továbbadni. Elsősorban tehát nem üzleti szempontból fontos ez az esemény, hanem egyfajta találkozópont, egy közös ünnep az olvasók a szerzők és a kiadók számára. Mindemellett alkalmunk van arra, hogy tapasztalatot cseréljünk a többi kiadóval, felmérjük a jövőbeli lehetőségeinket – hangsúlyozta Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója.

A jövő pénteken az Ünnepi Könyvhét vajdasági rendezvényeként szervezik meg a Légy ott a könyvvel nevet viselő eseményt Zentán. Itt a Forum mellett a többi kiadó is bemutatja a köteteit, a piacon pedig egy könyvvásárt is szerveznek majd. (a.vé)

Az Életjel a budapesti könyvhéten

A rendezvényen ezúttal is jelen lesz az Életjel, a kiadványokról Dévavári Beszédes Valériát, a kiadó vezetőjét kérdeztük:

– Az Életjel könyveit a Forum Könyvkiadó munkatársai fogják árulni, mert ezúttal nem lesz külön könyvsátra a vajdasági könyvkiadóknak, a Forum pedig befogadta a többi kiadó könyveit is. A tavalyi és az idei kiadványainkat mutatjuk be. Négy könyvet állítunk ki, Aaron Blumm Ki ölte meg a Török Zolit?, Csík Mónika Nincs rajta gatya, dr. Gábrity Molnár Irén Kutatások metszete (A vajdasági magyarság helyzetelemzése), valamint dr. Sági Zoltán Korlátok hozadéka – A traumától az életértelemig című kötetét – hallottuk Dévavári Beszédes Valériától, akitől azt is megtudhattuk, hogy idén három új könyvet terveznek megjelentetni. (L. M.)

A zEtna irodalmi estje Budapesten

A budapesti Háló Közösségi és Kulturális Központ és a vajdasági zEtna Könyvkiadó közös szervezésében, június 9-én, pénteken este hét órakor a budapesti Háló Közösségi és Kulturális Központban megrendezésre kerülő irodalmi estjén P. Nagy István székelykevei származású irodalmár Ágrólszakadtak c. verseskötetét mutatják be, amely a zEtna gondozásában jelent meg ez év elején. A kötetet Verebes György grafikái illusztrálják.

Közreműködik Beszédes István, a kiadó alapítója, vezetője és Ladányi István író, a Sziveri János Intézet vezetője, illetve Gál Hedda és Hoppál Mihály zenei formációja, a TáncReakció.

P. Nagy István a kötetét délután négy órakor dedikálja a budapesti ünnepi könyvhét központi helyszínén.

AzEtna Kiadó P. Nagy István új verseskötete mellett Vasagyi Mária Eszter könyve című kötetével vesz részt az idei Budapesti Könyvhéten. 

A Forum Könyvkiadó Intézet könyvheti kiadványai

Bordás Győző: Velünk történt

A Velünk történt című novellaválogatás, amely az író születésének 75. évfordulójára jelent meg, újabb bizonyítéka annak, hogy a vajdasági magyar kispróza jeles alkotója. Legújabb prózakötete szervesen illeszkedik a korábban megjelentetett munkáihoz, és mindenképpen megerősíti helyét a vajdasági magyar prózairodalomban. (Németh Ferenc)

Fehér Miklós: Minden rendben lesz

„Fehér Miklós kötete változatos hangulatú, hangnemű és stílusú rövidprózákat tartalmaz, amelyek összeolvasva a gyermekkortól a (fiatal) felnőttkor felé haladó ívet rajzolnak fel. (…)” (Antalovics Péter)

Oto Horvat: Szabó megállt

Ezeket a mondatokat, miközben fennhangon olvassa, hogy ily módon nyelve hegyén is próbára tegye őket, banalitások végtelen sorának érzi, és egy olyan költő másodosztályú, édeskés giccsének, aki kénytelen-kelletlen ismeri be, hogy a mondatok, amelyeket hetekig fogalmaz és fűz kisebb-nagyobb versszakokba, amelyeknek az egykor és ma is szeretett nőről szóló lehető legfennköltebb ódává kellene összeállniuk, csupán az irodalom teljes és végérvényes csődjéről szólnak.

Bicskei Gabriella: Lordanya képpel

Júlia bátyja. Pirkler András galerista. És egy eladandó kép 1913-ból vagy 14-ből. Rajta a Margit híd, a Rózsadombról nézve ível át a Duna felett, jól kivehető utcák, kupolás épületek, talán Tihanyi Lajos festhette. Az emberek ezért a festményért küzdenek.

Peremvidéki homokalakok, csupa akarat mind. De a protonokra szedett detektívtörténet fölött mégis ott lebeg a metafizika, a szépség felfoghatatlan gyakorlatainak

természetfelettisége. (Szilasi László)

Géber László: Vershamisító

„Az ég madarai tudják, hogy Isten gondoskodik róluk. / Én nem tudom, naponta tanulom

ezt tőlük. / Látom, hogy előbb fel kell jól emelkedni, / ehhez pedig mindenféle tehertől

meg kell / szabadulni. Végül a szavaktól is, mert ha nincs teher, / nincs akadály,

súlytalanná válnak a szavak. / S kérdés, úgy érdemes-e használni őket?” (Géber László)

Verebes Ernő: Senkim földje

Verebes Ernő Senkim földje című kötete filozofikus töltetű, sok esetben szövegbe épített párbeszédekkel tarkított prózákat tartalmaz. A könyv szubjektív térélményekkel, emlékekkel, kiállításokkal és társadalmi eseményekkel, jelenségekkel motivált világát Verebes György képanyaga egészíti ki.