2024. április 20., szombat

Három nyugati feltétel

Lajčák és Escobar ismertette Pristinában az EU és az USA elvárásait – Belgrádba érkezett tegnap a két diplomata

A kedélyek csillapítására szólította fel Albin Kurti koszovói kormányfőt pristinai látogatása során Miroslav Lajčák, az Európai Unió párbeszédügyi különmegbízottja és Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja. Véleményük szerint csakis párbeszéddel lehetne elérni minél hamarabb az észak-koszovói feszültség rendezését, továbbá meg kell ismételni a helyhatósági választásokat, amelyeken részt kell venniük a szerbség jelöltjeinek is. A két diplomata a párbeszéd kapcsán hangsúlyozta, hogy egy olyan platformra van szükség ebben a dialógusban, amelynek köszönhetően tartós megoldásokat, rendezési folyamatot lehetne megvalósítani. A megbeszélést követően az uniós különmegbízott elmondta, hosszú és nehéz volt a Kurtival folytatott tárgyalás, melynek során három feltétel teljesítését kérték: a sürgős rendezést, a választások újraszervezését és a dialógus mielőbbi újrakezdését. Lajčák véleményének adott hangot, hogy Koszovónak is érdeke, hogy északon legitim módon megválasztott polgármesterek legyenek hivatalban.

Escobar úgy fogalmazott, hogy Koszovó barátaiként érkeztek Pristinába, s reményét fejezte ki, hogy a felvázolt kéréseknek eleget fog tenni a kormányfő. Mint mondta, soha korábban nem volt ilyen nagy egység a transzatlanti blokkban Koszovó kapcsán, ugyanazokat a követeléseket fogalmazta meg az EU, a NATO és az Egyesült Államok is. Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy elfogadta-e Kurti a feltételeket, a diplomata közölte, „egyelőre még a jelenlegi misszió elején vannak”.

OLDANI A FESZÜLTSÉGET

A hétfő esti találkozó után a két különmegbízott tegnap Belgrádba érkezett, ahol az esti órákban, lapzártánkat követően, Aleksandar Vučić államfővel egyeztetett. A téma a szerbiai fővárosban is az észak-koszovói helyzet rendezése, a brüsszeli dialógus folytatása volt. A bejelentések szerint a szerb államfővel folytatott megbeszélést követően nem tartottak sajtótájékoztatót.

NEM ELLENZIK AZ ÚJ VOKSOLÁST

Előtte a diplomaták Pristinában még megbeszélést folytattak Vjosa Osmani koszovói elnökkel is, aki arra mutatott rá, hogy Észak-Koszovóban bűnszövetkezetek is működnek, s szerinte a tartós stabilitás megteremtésének egyetlen módja az, ha leszámolnak ezekkel. A találkozó után kiadott közleményben a koszovói elnöki kabinet tudatta, hogy nem ellenzi a választások megismétlését Északon, de kizárólag a koszovói alkotmányosság és törvényesség keretein belül. Lajčák és Escobar az ellenzéki pártok képviselőivel is találkozott.

Nyitókép: Gabriel Escobar és Miroslav Lajčák (A Beta archív felvétele)