2024. április 19., péntek

Több munkát kénytelenek vállalni

Szerbiában a szakszervezetek becslése szerint több mint egymillió olyan polgár él, akinek a fizetése a mediális kereset alatt van, ezért kénytelen két, vagy ennél is több munkát vállalni, hogy méltóságteljesen tudjon élni.

– Márciusban a szerbiai alkalmazottak fele 64.363 dinárt, vagy ennél kevesebbet keresett, ami lesújtónak számít, ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időszakban a minimális fogyasztói kosár értéke több mint 50.000 dinár volt – közölte Duško Vuković, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének alelnöke.

Arra is rávilágított, hogy a minimális fogyasztói kosár tartalmának a számításai alapján el lehet mondani, ha ezt az összeget költenénk el bevásárlásra, akkor egy háromtagú család csak 6-7 liternyi folyadékot fogyaszthatna el havonta, vagyis naponta egy deciliternyit. Ezért felvetődik a kérdés, egyáltalán hogyan is tekinthetnénk irányadónak a minimális fogyasztói kosár értékét. A hivatalos fogyasztói kosár szerint például idényjellegű gyümölcsöt nem is vásárolhatnánk.

A szakszervezeteknek a fogyasztói kosár értékét érintő számításai szerint havi szinten 120.000–130.000 dinárra van szükség a méltóságteljes élethez Szerbiában.

Nyitókép: A fém raklapokat, kalodákat, transzformátortetőket, fémvázakat és csarnokelemeket gyártó cég hetven embernek ad munkát (Ótos András felvétele)