2024. április 20., szombat

Mi a korai tanévzárás üzenete?

A visszajelzések és megnyilvánulások alapján vegyes érzelmekkel – az egyetértéstől kezdve a kétségeken át egészen a felháborodásig – fogadták a tanügyben dolgozók, a tanulók és a szülők a szerb kormány múlt héten meghozott döntését, miszerint a mai nap lezárul a tanév. Az indoklás szerint a határozat az egész társadalmat megrázó iskolai tragédia okán a diákok érdekében született.

A két héttel korábbi tanévzárás napok óta megosztja a közvéleményt. A hír mindenkit váratlanul ért. Senki sem volt erre felkészülve, arra pedig a legkevésbé sem, hogy mindössze három nap áll majd a tanárok rendelkezésére, hogy lezárják az osztályzatokat. Sokan hangot is adtak véleményüknek, kommentárok tömkelege olvasható a közösségi oldalakon levő tudósítások alatt. Egyesek szerint felelőtlen és komolytalan határozat született. Sokan kifogásolták az érintették közül, hogy a döntésről először a sajtóból értesültek, míg mások azokat a tanulókat sajnálják, akiknek fontos a magasabb osztályzat megszerzése, és például a hirtelen stressz miatt nem tudják elérni a kívánt eredményt. Persze, tudjuk, hogy az osztálytermek június 20-ig nyitva állnak a diákok előtt, nemcsak különféle aktivitásokon való részvételre, hanem az osztályzatok javítására is, csak kérdés, hogy ilyen rendkívüli helyzetben – egyes esetekben a kortársak támogatása nélkül – a gyerekek hogyan fognak teljesíteni. Hogyan fogják érezni magukat az iskolában, amelyben a hangulat most valahogy más lesz?

(Illusztráció – Pixabay.com)

(Illusztráció – Pixabay.com)

Egyes szakszervezetek képviselői szerint e határozat meghozatala – terv és program nélkül – elhamarkodott és komolytalan döntés volt a kormány részéről. Ana Dimitrijević, a Belgrádi Gimnáziumok Fórumának képviselője elmondta, hogy ebben a két hétben bőven lettek volna még olyan leckék, amelyeket a következő tanévre való felkészülés céljából ismételten át kellett volna venni. Nikola Ćurčin, a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Független Szakszervezetének képviselője szerint minden jel arra utal, hogy az oktatásban a döntéshozatal nem stratégiai tervdokumentációra támaszkodik. Az ellenzéki pártok egyike-másika szintén átgondolatlannak értékelte a tanév korábbi befejezését. Szerintük a kormány nem kérte ki az iskolapszichológusok, a pedagógusok és a tanárok véleményét. Aleksandar Vučić államfő ugyanakkor kijelentette, hogy a tanév lezárása a lehető legjobb megoldás, hozzátette azonban, hogy a szerb kormánynak kicsit több időt kellett volna fordítania a dolgok menetének elmagyarázására.

A Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt május 3-i tragédiát követően a közvélemény egyértelműsítette, hogy valamit tenni kell. A kérdés csak az, hogy a tanév korábbi befejezése mennyire számít okos és célravezető döntésnek. Vajon a diákok számára kontraproduktív-e, nem utolsósorban, vajon milyen üzenetet közvetít számukra? Ezt döntse el mindenki egyedül.

Egy biztos. A szerb kormány döntött. Ezen pedig változtatni senki sem tud, ha egyetért a döntéssel, ha nem. Az elkövetkező két hét remélhetőleg valóban a kormány által tett javaslatok alapján fog megvalósulni az ország minden iskolájában. Bízzunk benne, hogy a diákok az intézményekben élményekkel teli és hasznos aktivitásokkal fogják eltölteni ezt az időszakot a tolerancia, az empátia, a közösségi érzés, a támogatás jegyében, illetve abban, hogy mindenki elégedett bizonyítvánnyal hagyja majd el az iskola épületét.

Nyitókép: (Illusztráció – Pixabay.com)