A bajnokság hetedik fordulóját követően két újonc csapat foglalja el a táblázat első két helyét. Hiába kezdett elszántan, és dolgozott ki több helyzetet az Újpest az MTK elleni fővárosi derbi első...
Sport
A Ferencváros a női Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában is kikapott, a zöld fehérek ezúttal a ljubljanai Krim otthonában szenvedtek hatgólos vereséget.
Parádés izgalmak után dőlt el a hollandiai országúti Európa-bajnokság csúcseseménye, a férfi mezőnyverseny.
A Dominikai Köztársaságtól elszenvedett vereség jelentette pénteki hideg zuhany után a szerb női röplabda-válogatott számára szombaton kedvezően alakultak az olimpiai selejtező 6. fordulójának...
Egyik londoni csapat sem lehet igazán elégedett a Premier League hétvégi fordulójával.
Igor Mirović tartományi kormányfő nyitotta meg szombaton a Fruška gora lankáin az 55 és 110 kilométeres kerékpárversenyt, amely a Tour de Fruška elnevezésű őszi sport- és szabadidős rendezvény
A Vajdasági Asztalitenisz-szövetséggel karöltve a Csóka idén is megszervezte a Király Ilona-emléktornát. Az immár negyedik alkalommal életre hívott eseményen ezúttal a hazai női felnőttcsapat...
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott a Japán Nagydíjon, ezzel a Red Bull csapata megvédte vb-címét a konstruktőrök között.