2024. április 19., péntek

Szerbia Belgrádba költözött

Hétvégén kormánypárti nagygyűlést és ellenzéki tiltakozást is tartottak a fővárosban – A Szerb Haladó Párt új elnöke Miloš Vučević

Tizenegy év után lemondott a pártelnöki tisztségéről Aleksandar Vučić szerb államfő. Ezt az előtt a tömeg előtt jelentette be, amely a Szerb Haladó Párt (SZHP) Remény Szerbiája elnevezésű nagygyűlésére sereglett össze pénteken este Belgrádban. Ugyanitt másnap az ellenzék szervezett tiltakozást Szerbia az erőszak ellen elnevezéssel, az megelőzően azonban Kragujevacon, az SZHP rendkívüli ülésén már megválasztották a párt új elnökét: a tisztséget ezentúl Miloš Vučević tölti be.

A péntek esti nagygyűlésen az államfő még titokzatosan kezelte a párt új elnökének személyét. Hangsúlyozta viszont, hogy másnaptól „Szerbia összes polgárának elnöke lesz, nem pedig egy politikai párt elnöke”. Beszédében kiemelte, hogy nehéz időszak előtt állunk a koszovói helyzet miatt. Szerbia a békét fogja követelni, de a szerbek feletti erőszakot nem fogja eltűrni – mondta Vučić, aki beszéde elején egyperces néma csendre szólította fel az egybegyűlteket. Ezzel a hónap eleji gyilkos ámokfutásokban elhunyt áldozatok előtt tisztelgett a tömeg.

A szerb államfő előtt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerbül szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kiemelte: Szerbia úgy bánik a vajdasági magyar közösséggel, hogy az az egész világ számára példaként szolgálhat.

A magyar külügyminiszter visszatekintett azokra az évekre is, amikor a szerb és magyar kapcsolatok nem voltak felhőtlenek.

– Közös történelmünk sok megpróbáltatás elé állított bennünket. Gyakran ellenségként tekintettünk egymásra. Mára azonban minden megváltozott, és a két nemzet testvérivé vált. Minek köszönhetjük ezt, vagy pontosabban kinek? Aleksandar Vučić elnöknek – szögezte le Szijjártó.

A nagygyűlésen többek között beszédet mondott Ivica Dačić külügyminiszter, Milan Knežević, a Montenegró Jövőjéért koalíció egyik vezetője, valamint Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke is.

MEGÚJULT AZ SZHP

Az államfő pénteki bejelentésével összhangban szombaton Kragujevacon megtartották a Szerb Haladó Párt közgyűlésének rendkívüli ülését, amelyen először a jelenlegi politikai helyzetet és a párt jövőbeni politikai tevékenységének vitatták meg.

Második napirendi pontként új elnököt választott a jelen levő 3792 képviselő. Aleksandar Vučić megerősítette az előző napi bejelentését, és hangsúlyozta: soha nem lép ki a Szerb Haladó Pártból, büszke arra, hogy ennyi éven át vezethette – mint mondta – a legjobb pártot. Ugyanakkor Miloš Vučevićet javasolta a Szerb Haladó Párt elnöki posztjára, amit a jelen levő tagság meg is erősített.

NEGYEDSZER IS ELLENZÉK

A Szerbia az erőszak ellen elnevezésű tiltakozó megmozdulás már pénteken igyekezett rámutatni a közösségi oldalakon arra, hogy a kormánypárti nagygyűlésre különböző juttatásokkal sikerült tömeget csalogatni Belgrád utcáira. Az embereket nem a meggyőződés hozta el a fővárosba, így már egy kis eső is elég volt ahhoz, hogy visszaforduljanak a buszokhoz – tudósított a tiltakozók álláspontjáról a 021.rs hírportál.

Szombaton az említett megmozdulás tagjai vonultak fel Belgrád utcáin, immár negyedik alkalommal. A tömeg egy része a parlament előtt gyülekezett, egy kisebb csoportosulás viszont a Szerbiai RTV épületénél fejezte ki elégedetlenségé. A felvonulás békésen végződött: a szervezők felszólították a polgárokat, hogy június 2-án ismét gyülekezzenek.

Nyitókép: Beta/AP

Nyitókép: Beta/AP