Zentán teljes felújítást kap a Karađorđe utca, a déli ipari zóna fő közlekedési útvonala – derül ki Juhász Bálint, a tartományi parlament elnökének és a VMSZ alelnökének Facebook-bejegyzéséből. A b...
Zenta
Szerda délelőtt nagy érdeklődés kísérte a zentai önkormányzat lakossági fogadónapját a városháza Andruskó termében, ahol a résztvevők a Tisza menti község területén található családi házak és lakások
A zentai községi képviselő-testület legutóbbi négy ülésének menetét az online térben is követhették az érdeklődők, az elkövetkezőkben pedig már nem csak közvetítik, hanem archiválják is, tehát aki...
A csókai Vegyészeti és Élelmiszeripari Középiskolába látogatott péntek délelőtt Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-ne...
Megtelt csütörtök este a Zentai Városi Könyvtár felsőhegyi fiókkönyvtárának terme helybéliekkel, ahol dr. Surján Gusztáv, a Zentai Egészségház igazgatója és mentős szakorvos tartott előadást a séta...
Mintegy 25 pedagógus részvételével tartottak szakmai napot pedagógusoknak a Thurzó Lajos Általános Iskolában szerda este. Az eseményt a Boldogságóra Program jegyében tartották meg, és olyan témákat...

