Az MNT honlapján a következő pályázati eredmények jelentek meg:
Közélet/Oktatás
Idén hat első osztály nyílt a szabadkai Egészségügyi Középiskolában, köztük két magyar tannyelvű szak: az egészségügyi nővér-technikus és nőgyógyászati-szülészeti nővér szak.
Idén három magyar tannyelvű első osztály nyílt a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Iskolában. A bűnügyi technikus szakon 15-en tanulnak, a ruhamodellező technikus szakon 12-en, a cukrász szakon...
Az idén is az Óbecsei Gimnáziumban tartották meg az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny vajdasági fordulóját. A megmérettetésre szombaton, szeptember 16-án került sor, ahol nyolc diák mérte...
Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében az idei tanévben 28. alkalommal nyitotta meg kapuját a Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola, mely ingyenes hétvégi...
A tartományi kormány az Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságon keresztül minden évben jelentős összegekkel támogatja a vajdasági oktatási...
A Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület – KODDE
A Magyar Nemzeti Tanács idén is meghirdette az őszi szerb nyelvi felzárkóztató képzését, amelyen olyan elsőéves egyetemisták vettek részt, akik a 2023–2024-es iskolaévben kezdik meg felsőoktatási...