2025. június 19., csütörtök

Erősödő oktatási együttműködés Szerbia és Magyarország között

Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter tegnap megbeszélést folytatott Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével. A találkozó középpontjában a két ország közötti oktatási együttműködés állt, különös tekintettel annak további fejlesztési lehetőségeire.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Szerbiában jelentős számú magyar nemzetiségű polgár él, akik számára – a többi nemzeti kisebbséghez hasonlóan – az alkotmány és a törvények garantálják a nemzeti és kulturális identitás megőrzését, valamint az anyanyelven történő oktatáshoz való jogot. Ennek megfelelően Szerbiában lehetőség van magyar nyelvű nevelésre és oktatásra az óvodától az egyetemig.

Stanković emlékeztetett arra is, hogy 2019-ben Magyarország és Szerbia megállapodást írt alá az államilag elismert oktatási oklevelek kölcsönös elismeréséről, amely nagyban hozzájárul a diákok, egyetemi hallgatók és a munkaerő szabadabb mozgásához.

A találkozón szó esett a felsőoktatási együttműködés erősödéséről is, amely megmutatkozik a hallgatók kölcsönös ösztöndíjazásában, a lektorok alkalmazásában államközi egyezmények alapján, valamint az oktatók cseréjében olyan nemzetközi programok keretében, mint például a CEEPUS.

A miniszter kiemelte, hogy a Szerbia és Magyarország közötti kapcsolatok szilárd alapját a barátság és a kölcsönös tisztelet képezi. Az együttműködés különösen intenzívvé vált Aleksandar Vučić szerb elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök támogatása mellett.

– Baráti kapcsolataink biztosítják a további fejlődést az ösztöndíjprogramokban, a diák- és oktatócserékben, a nemzetközi szervezetekben való közös fellépésben, valamint a magyarországi szerb közösség önkormányzati rendszerének megerősítésében – fogalmazott a miniszter.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: mps.gov.rs