2024. április 18., csütörtök
EUROLIGA

A csapatkapitány elbírta a feszültséget

Idén a litvániai Kaunasban rendezték meg az Öreg Kontinens klubkosárlabdájának csúcseseményét, az Euroliga Final Fourját. A hagyományos menetrend szerint vasárnap először a bronzérem kérdése dőlt el, amit meglepetésre a teljes meccset váratlan fölényben uraló Monaco zsebelt be a Barcelona ellen. A finálé aztán sokkal izgalmasabb forgatókönyvet hozott, bár egyoldalúan indult, az Olimpiakosz remekül kezdett, és már az első negyed során 12-vel (24:12) is vezetett a Real Madrid ellen. A Királyi Gárda persze nem adta ilyen könnyen a bőrét és visszazárkózott, bár a pireusziak rendre visszavették az előnyüket. A hajrá is hasonlóan alakult, a madridiak egyre nagyobb bajba kerültek, amikor percekkel az órán még több labdabirtoklásnyi különbséggel is „égtek”. Amikor azonban a legjobban kellett, működött a madridi védelem, így az utolsó támadást már minimális hátrányban vezethette a Real, a felelősséget pedig a csapatkapitány Sergio Llull vállalta magára, aki roppant nehéz, kiszorított helyzetből engedte el kétpontosát, ami 3 másodperccel a dudaszó előtt, csont nélkül hullott a kosárba (79:78). Az Olimpiakosz vezethetett még egy támadást a győzelemért, de Kosztasz Szlukasz dobása lejött a gyűrűről.

Euroliga, négyes döntő, bronzmérkőzés: Monaco–Barcelona 78:66. Döntő: Real Madrid–Olimpiakosz 79:78.

Ünnepel a Real Madrid, háttal Sergio Llull csapatkapitány a trófeával (Fotó: Getty Images)

Ünnepel a Real Madrid, háttal Sergio Llull csapatkapitány a trófeával (Fotó: Getty Images)

NBA

Bostoni csoda kéne

Folytatódik az NBA keleti rájátszásának egészen valószerűtlen alakulása, hiszen míg a Denver nyugati 3:0-s vezetése a Lakers ellen nem számít vaskos papírforma-borulásnak, addig az minden várakozást átírt, hogy a Miami ugyanilyen arányban vezet a korábban topfavoritnak kikiáltott Boston ellen. Jimmy Butlerék az első floridai meccsükön sziporkázó csapatteljesítménnyel és klasszis védelemmel fogták meg a Celticset, ezúttal a 6/9-cel triplázó Gabe Vincent (29) volt a legjobbjuk, de szinte minden Heat-játékos hatékony munkát tett a közösbe. A végjátékban még az újonc Nikola Jović is belekóstolhatott néhány perc erejéig a playoffhangulatba, ami alatt a nyurga szerb 2 pontot és 3 lepattanót jegyzett. Ha azt nézzük, hogy az elitliga története során egyetlen csapat sem állt fel 0:3-as gödörből, akkor jó eséllyel már csak formalitás kérdése kijelenteni, hogy idén Denver–Miami nagydöntőt rendeznek.

NBA, főcsoportdöntő, kelet: Miami–Boston 128:102 (a sorozatban 3:0).

Nyitókép: Ünnepel a Real Madrid, háttal Sergio Llull csapatkapitány a trófeával (Fotó: Getty Images)