Szerdán este érkezett meg Moszkvába Aleksandar Vučić köztársasági elnök, aki ma részt vesz a győzelem napi katonai díszszemlén. Vučić tegnap Kirill moszkvai pátriárkával és Kaszim-Zsomart Tokajev kazahsztáni elnökkel találkozott, ma pedig Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyal.
Az államelnök tegnap közölte, súlyos uniós válaszreakciókra számít moszkvai látogatása miatt, de már ő is készül saját válaszával. Vučić biztos abban, hogy személyesen ő, nem pedig Szerbia áll majd az EU célkeresztjében. Szerbia büszke arra, hogy részt vett a fasizmus elleni küzdelemben, másokkal ellentétben nem virágcsokorral várták a náci katonákat – mondta.
Vučić, Robert Fico szlovák kormányfőhöz hasonlóan, már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy az uniós csatlakozás iránti elkötelezettségétől, illetve az EU Oroszországgal szembeni politikájától függetlenül részt vesz a hagyományos felvonuláson, amelyet az idén a fasizmus feletti győzelem 80. évfordulója alkalmából szerveznek meg. Ahogy Vučić nem titkolta szándékát, úgy az EU tisztségviselői sem rejtették véka alá véleményüket. Marta Kos bővítési biztos egy héttel ezelőtti belgrádi látogatása során közölte: „Vučić szabadon dönt a moszkvai ünnepségen való részvételről, ha viszont valóban elmegy, sokkal nehezebb lesz segítenem Szerbiát, hogy elkötelezetten az európai úton maradjon”. Hozzátette, 1945. május 9-ét és 2025. május 9-ét értékrendbeli szempontból lehetetlen egymással összehasonlítani. Moszkvába utazni, és ott Putyinnal, meg az Ukrajnában gyilkoló katonaságával ünnepelni összeegyeztethetetlen az európai értékekkel, valamint az EU Tanácsának azon 2022-es döntésével, hogy a tagállamok egyetlen cselekedetükkel sem adhatnak legitimitást Putyinnak és Oroszországnak – fejtette ki Kos. A bővítési biztos ezen a héten az Európai Parlament Szerbiáról szóló határozatának a vitája során is az uniós politikával való összhang kialakítását sürgette. Maga a szóban forgó dokumentum szintén több pontban elemzi Szerbia és Oroszország kapcsolatait, elítélően szól a jelenségről, hogy a rezsimközeli média tartalmainak következtében az EU támogatottsága csökken, míg Oroszországé és Putyiné növekszik, valamint az uniós kül- és biztonságpolitikával, illetve az Oroszországgal szembeni szankciópolitikával való összehangolásra szólít fel.
Honi elemzők szerint az EU szinte bármilyen büntetőeszközzel élhet, akár az anyagi támogatást is megvonhatja Szerbiától. Zoran Milivojević volt diplomata nem hiszi, hogy Brüsszel új intézkedéseket foganatosít. „Az EU már hosszú ideje nyomást gyakorol Szerbiára Oroszország miatt. Ha Vučić most nem utazott volna el Moszkvába, a szerb–orosz kapcsolatok akkor is a csatlakozási tárgyalások folytatásának a feltétele maradt volna. Az EU továbbra is követelte volna, hogy rendeljünk el szankciókat Oroszországgal szemben. A 3-as tárgyalási klaszter megnyitását immár 3 éve blokkolják. A nyugat-balkáni növekedési terv első utalását már korábban jóváhagyták. Megtörténhet, hogy a moszkvai látogatás miatt esetleg az Európai Bizottság és a különösen oroszszkeptikus tagállamok gyakorolnak nyomást Szerbiára” – mondta a Blicnek.
Dragomir Anđelković politikai elemző a Danasnak nyilatkozta, hogy Vučić moszkvai látogatása kétélű kard.
– Ha nem ment volna el, akkor belpolitikai tekintetben veszített volna, szavazóinak zöme ugyanis oroszszimpatizáns. Ha a nyugati nyomás miatt mondta volna le az utat, Moszkva reagált volna, és ez biztosan kedvezőtlenül befolyásolta volna népszerűségét, amelyet egyébként az álhazafiasságra és áloroszbarátságra épített. Persze az utazása miatti külpolitikai következmények egy idő után a belpolitikai színtéren is éreztetik majd hatásukat – fogalmazott Anđelković.

Nyitókép: Vučić tegnap Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel találkozott (Fotó: Instagram)