2024. március 29., péntek

A zentai gazdák is megmozdultak

Zentán is csatlakoztak a vajdasági és a szerbiai mezőgazdasági termelők tiltakozásához

Pénteken kora reggel mintegy 50 traktor zúgása ébresztette fel Zenta legszűkebb központjának lakóit, ugyanis a Zentai Gazdakör is csatlakozott a vajdasági és a szerbiai mezőgazdasági termelők tiltakozási akciójához. A traktoristák a városháza előtti utcaszakaszt zárták el 7.től 11 óráig. Kobrehel Ervin, a zentai és a környező falvak mezőgazdasági termelőit tömörítő szervezet elnöke elmondta, hogy végül ők is úgy döntöttek, hogy traktoros kivonulásukkal támogatják a tiltakozó szerbiai és vajdasági termelőket.

A zentai városháza előtti útszakaszt zárták le pénteken délelőtt a termelők (Fotó: Gergely Árpád)

A zentai városháza előtti útszakaszt zárták le pénteken délelőtt a termelők (Fotó: Gergely Árpád)

– A Zentai Gazdakör álláspontja az, hogy megmozdulásuk teljesen politikamentes, csupán látni szeretnék azt a politikai akaratot, amelynek értelmében az illetékesek foglalkozni szándékoznak a termelők problémáival – nyilatkozott Kobrehel Ervin, majd hozzáfűzte, hogy egyfajta előrelépésnek tekintik, hogy az államfőtől a tejtermelők már kaptak olyan ígéreteket, hogy a kormány segít nekik a tej felvásárlásában, de ugyanígy a növénytermelők számára is segítséget kellene nyújtani, mivel a mezőgazdaság az összetett ágazat, nem lehet külön-külön foglalkozni az egy egészet alkotó szegmensekkel. Különösen azért, mert már 15 éve tart ez a probléma és az illetékeseknek egy egészen új mezőgazdasági stratégiát kellene elfogadniuk – jegyezte meg a Zentai Gazdakör elnöke.

A mezőgazdasági termelőkkel beszélgetve többen is elmondták, hogy a legsúlyosabb problémát az előnytelen paritás okozza, mivel a termelésbe való befektetés és az ebből származó bevétel aránya nagyon rossz. Kiemelték, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy az eladott búzamennyiségből mennyi vetőmagot, gázolajat, műtrágyát vásárolhatnak. Amióta ez az arány megbomlott, azóta a mezőgazdaságban nincs pénz, és a termények jelenlegi árával nem lehet fedezni a termelés költségeit. Elmondták, hogy mindenképpen szükségük lenne a különböző támogatásokra, mivel ezek hiányában nem piacképesek a külföldről behozott termékekkel.

Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el. 

Nyitókép: A zentai városháza előtti útszakaszt zárták le pénteken délelőtt a termelők (Fotó: Gergely Árpád)