2024. április 18., csütörtök
VOLT EGYSZER EGY ÚJVIDÉK (284.)

Májusi témák 90 évvel ezelőtt

Nem kímélnek bennünket azok a hírek, amelyek napjaink eseményiről szólnak. Mint ahogyan nem kímélték az egykori újvidékieket sem. Esemény, jó és rossz hír,  szinte törvényszerűen az utóbbiból úgy tűnt akkor is, hogy több volt, mint az előbbiből. Gazdasági krízis volt, az újságokban túlnyomórészt a világ, a „nagypolitika” eseményeiről cikkeztek, vészesen közeledett az a pillanat, amely hozzásegített a második világháború kitöréséhez. Tájaink, és így Újvidék is, a Trianon utáni rendben, a Jugoszláv Királyságban élte életét, és még akkor is éreztették hatásukat az országhatáron kívüli események, ha a város polgárai úgy tettek, mintha ez őket nem érintené.

Ha szép idő lett volna, azt mondhatnánk, hogy tombolt a tavasz. A hírekből viszont úgy látszik, hogy inkább a napjainkban tapasztalt időjárás uralkodott. Közép- és Dél-Európában kiderült, Jugoszláviában, a Drávai bánságban esett az eső, a többi országrész felett pedig derült eget jeleztek. A Boszniában lévő Kalinovikban 0 fokot, a legmagasabb, 21 fokot Mosztárban, az akkor csak Novi Sadnak hívott Újvidéken – 1933. május közepén – pedig 17 fokot mértek. Az időjósok változékony, helyenként előforduló zivatarokat jeleztek. Az időjárás azonban nem nagyon akart jóra fordulni, mert ezt megelőzően is már esős idő volt, ami nagyon megnehezítette a tavaszi munkát, a mélyebb területeken a talajvíz elöntötte a vetést. Ez különösen a burgonyára volt kedvezőtlen.

A kedvezőtlen időjárás ellenére május 20-a körül az újvidéki piacokon megjelentek a primőrök, a friss, tavaszi gyümölcs- és főzelékfélék. A földieper-termelők először 60 dinárt kértek portékájukért, majd az árat kénytelenek voltak 20 dinárra csökkenteni. Ugyanez volt az eset az első cseresznyével is. Az újburgonyáért 12 dinárt kértek, majd pár nap múlva annál is jelentős árcsökkenés volt érzékelhető, és az ár az egyre növekvő felhozatallal megfeleződött. Megjelent az itthon termett zöldborsó is, amelyért 6-6,5 dinárt kértek.

Válság volt, erről tanúskodott azoknak a nincstelen magyaroknak a sorsa is, akik munkáért egészen Pristinába voltak kénytelenek menni, és akik ott sem jártak szerencsével. Mivel nem volt pénzük, gyalog kellett onnan hazajönniük. Nincstelenként mentek oda, és nincstelenként tértek vissza. A városban sorban épültek a modern bérpaloták, többek között az azóta a városközpont egyik szimbólumává vált Tanurdzsics palota is. Az építkezés kezdetén a munkások a pincehelyiségeket ásták, miközben a föld egy nagyterületen beomlott, és maga alá temetett egy kocsit és két lovat. Az ott dolgozók rögtön a helyszínre siettek és megkezdték a betemetett kocsi és két ló kiásását. Az egyik lovat sikerült kimenteni, míg a másiknak lába tört és a helyszínen kénytelenek voltak lelőni. A kocsi és lovak, egy a Temerin utcában lakó fuvaros tulajdonát képezték. A beomlás alkalmával, mentés közben, a munkások közül Gyurkics Tima könnyebben megsérült. A Tanurdzsics palotát Đorde Tabaković újvidéki építész tervezte, és annak ellenére, hogy naponta felügyelte az építkezést, az ilyen szerencsétlen helyzeteket nem lehetett elkerülni.

Nem volt rózsás a nyugdíjasok helyzete sem, hiszen a válság sok várost és községet arra kényszerített, hogy ne fizessék be a nyugdíjjárulékot, és így a nyugdíjakat sem fizették rendszeresen. Tehát a községi tisztviselők nyugdíjait sem, ami miatt kénytelenek voltak a Duna bánság bánjához, Matković Dobricához fordulni. A küldöttség nemcsak a bánnál emelt panaszt, hanem a báni jogügyi és pénzügyi osztály főnökeinél is, akik segítségére szintén számítottak. A báni hivatal utasította a községi elöljáróságokat, hogy a községek fizessék be az addig be nem fizetett nyugdíjjárulékokat, hogy a hátralékot még május hónap folyamán kifizessék. Az állam pedig különböző rendeletekkel próbált újabb és újabb pénzforrásokhoz jutni, így a különböző pótadók és a 10%-os fényűzési adó bevezetésével is. Így pótadót kellett fizetniük a malmoknak minden őrlemény után, az igen magas fényűzési adó pedig a narancsra, kókuszdióra és más egzotikus dió-olajokra, a keserűmandula-, a rózsa-, a jázmin-, az ibolya- és a narancsvirágolajra is, de az antilop, krokodil és kígyóbőrből készült cipőkre, így a lakkcipőkre is. A kaucsuk és nemesfémből készült tárgyakra, a luxusdivatárura, a síremlékekre, így a rádiókészülékekre, hangszerekre, fényképezőgépekre, de a vadászfegyverekre, a motorkerékpárokra és autókra is. S mindebből az is kitűnik, hogy még a válság ellenére is a luxusárunak is akadtak vevői, s ebbe, az újvidékiek is beleszámítottak.