2024. április 19., péntek

A fegyverbőség zavara

Keddig már mintegy 18 ezer fegyvert szolgáltattak be a rendőrségnek a szerbiai polgárok, miután a belgrádi és mladenovaci tömegmészárlást követően olyan döntést hozott a szerb kormány, hogy június 8-áig lehetővé teszi az illegálisan és legálisan tartott fegyverek, robbanószerkezetek, töltények, fegyveralkatrészek átadását minden további kérdezősködés és jogi következmény nélkül. A hatalmi pártok képviselői szerint ennek a mostani akciónak hatalmas sikere van. A legtöbben közülük azt emelik ki, hogy minden korábbi hasonló lehetőséget felülmúl a mostaninak az eredménye, soha ennyi fegyvert még nem adtak át a polgárok. Egyes elemzők azonban rámutatnak arra is, hogy az országban 800 ezernél valamivel kevesebb legálisan tartott fegyver van 570 ezer személy tulajdonában, Szerbia polgárai ezzel voltaképpen a legfelfegyverzettebbnek számítanak egész Európában. Persze, az amerikai egyesült államokbeli felfegyverzettség a szerbiainál tízszer magasabb, ez azonban aligha nyugtathatja meg az embert olyankor, amikor pár nap leforgása alatt két tragédia is történik, ezeknek pedig az egyik oka éppen a fegyverek hozzáférhetősége volt. Az államfő a minap az egyik újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy a jelenlegi adatok szerint a rendőrségnek leadott fegyverek nagyjából fele legálisan, másik fele engedély nélkül tartott fegyvernek számít. Nehéz megmondani azt, hogy egy adott országban mennyi illegális fegyver van, ennek a számnak a nagyságára azonban Szerbiában mindenképp kihat a kilencvenes évek háborús múltja is, közismert tény, hogy rengetegen érkeztek haza valamilyen fegyverrel vagy robbanószerkezettel a frontról, s azóta is ott állnak ezek a közveszélyesnek számító tárgyak a pincékben, eldugott házrészekben…

Smederevo, 14. maja 2023.- U pratnji ministra unutra�njih poslova Bratislava Ga�i�a i pripadnika MUP Srbije predsednik Aleksandar Vu�i� prisustvuje danas u Duvani�tu, nedaleko od Smedereva p

(Fotó: Tanjug)

Az imént említettek azt is igazolják, hogy a probléma, amivel most az állam megkísérel megbirkózni, egyáltalán nem új keletű, arról van szó, hogy olyan tragédiák tették azt aktuálissá ismét, amelyek mellett nem lehetett csak úgy elmenni, s elkönyvelni „másutt is megtörténő szerencsétlen jelenségnek”. Az állam korábban már szigorított a fegyverek tartására vonatkozó törvényen, aminek köszönhetően százezrekkel csökkent a bejegyzett fegyverek száma. A kimutatások szerint 2012-ben még 1,2 millió körül alakult a legális lőfegyverek száma, aztán a 2016-os jogszabály-módosításnak is köszönhetően 2018-ra 924 ezerre csökkent. A visszaesés egyébként folyamatos, így jutottunk el az idén a 800 ezer alatti számig.

Az állam nemcsak az egy hónapos következmények nélküli beszolgáltatás révén kísérli meg orvosolni a problémát, amelyet már régen hatékonyabban orvosolni kellett volna. A „türelmi időszakot” követően szigorúbb büntetésekkel sújtja majd a bejelentések szerint azokat, akik nem éltek a lehetőséggel, s nem adták át azt, aminek tartásához nincs joguk. A rendőrségi akciók is gyakoribbak lesznek, hogy hatékonyabban felfedjék azokat, akik érintettek ez ügyben. Mindemellett, gyakoribbak lesznek a fegyvertartási engedéllyel rendelkezőknek az ellenőrzései is, revíziót hajtanak végre, hogy időről időre megállapítsák, még mindig eleget tesz-e az illető a fegyvertartás feltételeinek. A fegyverek megfelelő tartását, könnyű hozzáférhetőségének ellehetetlenítését is rákényszerítik a tulajdonosokra, hangzott el a bejelentésekben.

Az intézkedések szükségessége kapcsán aligha merülhet fel bennünk kétely, legfeljebb azt kérdezhetjük, miért nem voltak már korábban is szigorú ellenőrzések, miért nem volt még több beszolgáltatási akció… Érthető azonban az is, hogy ennek az akciónak a sikeréhez éppen a megrázó élmények járulnak hozzá, minden korábban meghirdetett hasonló elképzelés iránt gyérebb volt az érdeklődés, amihez talán csak annyit lehet hozzáfűzni, ilyenek vagyunk, mi, emberek…

Minél nagyobb lesz a beszolgáltatott fegyverek aránya, annál jobb. Ami aggasztó, hogy bizonyára továbbra is maradnak olyanok, akiknél süket fülekre talál az akció hívószava, akik egyszerűen normálisnak tartják, hogy legyen otthon pisztoly, puska, hogy esetleg egy lagziban, más ünnepségen hallatni lehessen a hangját. S nem tudjuk, ezeket az eseteket hogyan fogja majd mind feltárni a rendőrség.

Nyitókép: Smederevo, 14. maja 2023.- U pratnji ministra unutra�njih poslova Bratislava Ga�i�a i pripadnika MUP Srbije predsednik Aleksandar Vu�i� prisustvuje danas u Duvani�tu, nedaleko od Smedereva p