2024. április 20., szombat

A sírból is visszahozta a Fradi

Elek Gábor távozik a csapat éléről

A női Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első találkozóján a Ferencváros hazai pályán hatgólos vereséget szenvedett a Metz együttesétől, így úgy tűnt, a budapestiek továbbjutási esélyei elszálltak, ám a zöld-fehérek idegenben rendkívül összeszedett játékkal rukkoltak elő, hét góllal nyertek Franciaországban, ami egyben továbbjutást ért számukra. Az első játékrészben még hullámzott Elek Gábor csapatának teljesítménye, hiába szereztek kétgólos vezetést az elején, a franciák egy négygólos sorozattal hamar fordítottak. Az edzői időkérés rendet tett a fejekben, a Fradi játékosai a továbbiakban remekül összpontosítottak, támadásban és védekezésben egyaránt jók voltak, a franciák ennek ellenére őrizték az Érden megszerzett előnyüket, az első félidőt 17:17-es döntetetlennel zárták a felek. A szünetet követően a magyarok remek védekezésükre alapozva a 42. percben már öt góllal vezettek, majd a meccs háromnegyedére már le is dolgozták a hazai pályán összeszedett hátrányukat. A Metz legutóbb két évvel ezelőtt veszített tétmérkőzést hazai pályán, az már az utolsó tíz percben nyilvánvalóvá vált, hogy ez a sorozat megszakad, a kérdés csak az volt, a vendégek lendülete kitart-e a lefújásig, a győzelem mellett sikerül-e kiharcolni a továbbjutást is. Négy perccel a vége előtt még nyolc góllal vezetett a Fradi, ám a hajrában Andrea Lekić több nagy hibája ismét izgalmassá tette a találkozót. Az utolsó 55 másodpercet emberhátrányban töltötte a zöld-fehér együttes, gólt ugyan már nem lőtt, szerencsére azonban a Metz sem élt a kínálkozó alkalommal, így a Fradi a fennállása során hatodszor jutott be a legjobb négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban.

„Nagyon nehéz erre a mai mérkőzésre szavakat találnom. Hatgólos otthoni vereség után erről álmodni, reménykedni sem mertem. Az egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapat otthonában sikerült ezt végrehajtani. Az elmúlt években nem volt hasonlóban részünk. Igazából a szerencsével sem álltunk hadilábon, az a mennyiségű szerencsétlenség, ami ebben az évben ért minket… most ebből visszakaptunk egy jó részt. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hihetetlennek tűnik ez az egész, egy nagyon-nagyon régi álmunk teljesült ezzel. Köszönöm a szurkolóknak, akik elkísértek bennünket és kitartottuk mellettünk, és különösen a játékosoknak” – értékelt a találkozó végén Elek Gábor vezetőedző, aki kisvártatva azt is bejelentette, hogy 15 év után közös megegyezéssel a szezon végén távozik az együttestől.

Szívvel-lélekkel küzdött a Ferencváros a Metz otthonában (Fotó: fradi.hu)

Szívvel-lélekkel küzdött a Ferencváros a Metz otthonában (Fotó: fradi.hu)

A Győr különösebb nehézségek nélkül, kettős győzelemmel jutott be a legjobb négy közé, miután az idegenben szerzett kétgólos győzelmét követően hazai pályán kilenc találattal múlta felül a dán Odense együttesét. A hazaiak két percen belül 3:0-ra elléptek, és a különbség nagyjából állandósult a folytatásban. A Győr rendkívül összeszedetten, gyakorlatilag hiba nélkül kézilabdázott az első félidőben, aminek eredményeként hétgólos előnnyel várhatta a második félidőt. A szünet után a hazaiak még inkább fokozták az iramot, hét perc alatt hét gólt lőttek, miközben egyet sem kaptak, a dánok tíz percig a kapujuk közelébe is alig jutottak. A folytatásban a vendégek ugyan kozmetikáztak az eredményen, érdemben azonban nem tudtak hozzászólni a mérkőzés és az eredmény alakulásához, így az ETO 15. alkalommal is bejutott a sorozat elődöntőjébe. A négyes döntőre június 3-án és 4-én kerül sor a budapesti MVM Dome-ban. Az elődöntő sorsolását kedden 17.45-től rendezik.

Női BL, negyeddöntő, visszavágók: Győr–Odense 37:28 (továbbjutott: a Győr, kettős győzelemmel, 66:55-ös összesítéssel), Vipers–Rapid 40:31 (tj.: a Vipers, kettős győzelemmel, 71:56-os összesítéssel), Metz–FTC 26:33 (tj.: a Ferencváros, 59:58-as összesítéssel). A CSM București–Esbjerg találkozót tegnap este játszották.

Rosta a bukaresti Dinamóban folytatja

Rosta Miklós a következő idénytől a bukaresti Dinamónál folytatja pályafutását, a román klub szombaton jelentette be a 24 éves beálló érkezését. Az M4 Sport megkeresésére a Szeged játékosa elmondta, elsősorban a vezetőedző személye miatt döntött a bukaresti klub mellett, a spanyol Xavi Pascual személyesen hívta fel és jelezte, szeretné, ha az ő csapatában folytatná tovább. „Nagyon vonzónak tűnt az a terv és vázlat, amit elmondott nekem, az, hogy mennyi játéklehetőséghez fogok jutni a Bajnokok Ligájában” – mondta az elmúlt év legjobb magyar játékosa. Hozzátette, a szakvezető szeretné, ha a védekezése még fejlődne, és mindkét fronton – védekezésben és támadásban – egyaránt bevethető lenne. Rosta szerződése három évre, 2026-ig szól.

Nyitókép: Szívvel-lélekkel küzdött a Ferencváros a Metz otthonában (Fotó: fradi.hu)