2024. április 25., csütörtök

Az elárkozott kastély

Háborús és bizonytalan időkben emlékeznek meg az EU-ban egy fontos évfordulóról. Négy uniós ország szomszédságában, azaz Ukrajnában ugyanis már több mint egy éve dörögnek a fegyverek. Az ellene agressziót elkövető, s időnként atomcsapással fenyegetőző Oroszországgal pedig hat EU-tagállam is határos.

Egyikük sincs könnyű helyzetben, sőt a háború komoly próbatétel az egész Unió számára. A békésebb időkre jellemző ünnepi hangulatra ezért aligha lehet számítani ezúttal. Mindazonáltal május 9-e ünnep. Évtizedek óta. Még akkor is, ha némelyek mostanság alig emlegetik, vagy igyekeznek elhallgatni, „megfeledkezni” róla.

Pedig a II. világháború utáni Európa számára meghatározó jelentőségűnek bizonyult ez a nap, hiszen 1950. május 9-én hangzott el az a nyilatkozat, amely új fejezetet nyitott a kontinens életében. Az országok integrációjának korszakát.
A nevezetes nyilatkozatot Robert Schuman francia külügyminiszter olvasta fel Párizsban. Mindjárt két prioritást is meghirdetve: tartós béke (értsd: a kontinens országai közötti háború megakadályozása) és prosperitás Európában.

A dátumot az utókor 35 évvel később Európa napjává nyilvánította, amelyet 1993 óta inkább az EU napjaként emlegetnek. Okkal, hiszen amit Schuman javasolt, az épp egy ilyen közösség létrehozása volt.

Az első lépéseket újabbak követték, majd az államok között fokozatosan kiépített szövetség 1993-ban elnevezte magát Európai Uniónak. Azóta sokan csatlakoztak az alapítókhoz. Az önként belépők előzőleg elkötelezték magukat a demokratikus normák, az uniós joganyag, szabályzatok, előírások, határozatok, (irány)elvek, értékek és szellemiség, továbbá a békeprogram, a közösségi szolidaritás, valamint a gazdasági és szociális fejlődés mellett.

Az indulás óta egy tag, az Egyesült Királyság meggondolta magát, s 2021-ben távozott. A példátlan döntéssel 27-re csökkent a bentiek száma, amely azonban még növekedhet.

Az újonnan érkezőknek teljesíteniük kell a belépés megannyi feltételét, követelményét. A csatlakozásra várók között található Szerbia és a többi nyugat-balkáni ország is, amelyek egyre türelmetlenebbek, amiért nehézkesen haladnak a felvételi tárgyalások. A nyugat-balkániak mielőbb szeretnének bejutni az EU-ba, mint a mesebeli szegény lány a király nagy és sokat érő kastélyába, csakhogy rengeteg az akadály és az árok előttük.

Az Unió ráadásul úgy ítéli meg, hogy a jelentkezők még nem felelnek meg az elvárásoknak. Néhány társállam ráadásul hátráltatja is az újak befogadását.

Tagadhatatlan: a bővítési folyamat megrekedt, alig észlelhető valamicske előrehaladás. Ezért nem lehet kizárólag a tagjelölteket hibáztatni, amelyek igyekezete látható, de nem elégséges.

Az EU öt éve egy iránymutatásnak szánt dátummal (2025) is biztatta a hozzá igyekvő hat nyugat-balkáni országot. Bővítési stratégiát is ismertetett, benne hívószavakkal, bátorításokkal. Persze a feltételek és elvárások sem maradtak ki a dokumentumból, amelyben az évszám nem tekinthető a csatlakozás rögzített határidejének.

A dolgok jelenlegi állása szerint a megnevezett dátum legfeljebb cukormázas csaléteknek jó, amely majd 2025-re elolvad, s talán új kerül a helyére: 2030, vagy még későbbi időpont. Hogy akkor milyen állapotban lesz a Nyugat-Balkán, s miként alakul az uniós integráció, az rejtély.

Bár tavaly nyáron – a franciák ellenállása miatt majd’ három év késéssel – megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Albániával és Észak-Macedóniával, sőt Moldova és Ukrajna tagjelölti státust kapott, az EU aligha sieti el a bővítést. Belső és külső problémák miatt. Az utóbbiak közül a legégetőbb az ukrajnai háború és (részben ennek örve alatt) az amerikai nyomulás Európában, ahol Kína is megvetette a lábát, sőt az oroszok is régóta próbálkoznak.

A belső okok is ismertek: kezdve a viszálykodásoktól, a tagállamok közötti szolidaritás meggyengülésétől, az érdek- és értékellentétek okozta konfliktusoktól a különutasok ellenkezéséig, a bizalmatlanságig, a késlekedő reformokig, a bővítési folyamatra rátelepedett fáradtságig, s azokig a hibákig, amelyek a 2004-es nagy bővítés óta – egyik-másik keleti tag magatartása miatt – egyre nagyobb fejtörést okoznak a többség számára. Az ügyintézés elképzelhetetlen a francia-német összetartás nélkül. Berlin és Párizs kapcsolata meghatározó az EU jövője, így a bővítés szempontjából is. Bár az ukrajnai háborúval is összefüggő védelempolitikai, gazdasági és energiaellátási kérdésekről vallott eltérő álláspontjaik miatt csikorog a két országot összekötő tengely, Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök támogatja az EU megszilárdítását, s az integráció elmélyítését.

Az év elején Scholz azt nyilatkozta, hogy a jövő „a két ország közötti együttműködésen alapul”, amely „az egyesült Európa motorja” is. Macron szerint Franciaországnak és Németországnak úttörőként kell fellépnie „Európa újraalapozásában”.
Abban nincs vita közöttük, hogy „kontinensünk történelmének fordulópontja előtt állunk”. Hogy milyen legyen az új Európa és benne a francia-német páros szerepe, arról együtt nyilvánítottak véleményt. Hét prioritást, illetve stratégiai célkitűzést ismertettek, amelyek mentén az EU-t tovább építenék, erősítenék és önállóbbá tennék. Kiemelték, hogy a közösségnek a jövőben még függetlenebbé kell válnia, s olyan kapacitásokat kell létrehoznia, amelyek segítségével bekapcsolódhat a világ sorsának alakításába.
Követelményként említették, hogy az EU globális szinten váljon vezető szereplővé a termelés és az innováció terén. Bár a gazdaságot és a tőkepiaci unió megteremtését fontosnak tartják, azt is hangsúlyozták, hogy az Unió létezésének valódi alkotó elemeit, vagyis „a személyes szabadságot, a jogállamiságot, a demokratikus életben való részvételt és az állampolgárok védelmét” hagyatékként szeretnék átadni az európaiak következő generációinak. 

Kulcsfontosságúnak nevezték a béke és a jólét biztosítását is.
Macron és Scholz meggyőződése, hogy az EU a stabilitás modelljének a megtestesítője a kontinensen, „különösen a Nyugat-Balkánon”. Az itteni országokat érintő bővítéssel kapcsolatban pedig jelezték: gyors és konkrét előrelépésre törekszenek.
Ez jól hangzik, ámde végső ideje, hogy be is váltsák ígéretüket.

Nyitókép: Pixabay