2024. április 20., szombat

Új közlekedési lámpák Magyarkanizsán

Adottak a feltételek a buszállomás működéséhez

Elsősorban a gyalogosok védelmét szolgálják az új közlekedési lámpák, melyeket szerdán üzemeltek be. A Népkert és a Törökkanizsai út kereszteződésében lévő lámpáktól ugyanakkor mást is várnak, nemcsak a helybéli lakosok, hanem a városvezetőség is, akik ebbéli kívánalmuknak hangot is adtak a szerdai, helyszíni sajtótájékoztatón. Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere munkatársaival megtekintette a forgalmas helyen lévő, beüzemelt eszközöket, majd nyilatkozatában kifejtette, hogy a beruházás biztonsági szempontból is nagyon fontos, ugyanakkor ezek után a régóta üresen tátongó új buszállomásnak is végre rendeltetésének megfelelően üzemelnie kell.

A jelzőlámpákon hamarosan sebességmérő kamera is lesz (Fotó: Puskás K.)

A jelzőlámpákon hamarosan sebességmérő kamera is lesz (Fotó: Puskás K.)

– Az öt és fél millió dináros beruházás felét az önkormányzat biztosította, míg a másik felét a közlekedési titkárság. A tartományi eszközökből is megvalósult beruházás azért is volt fontos, mert az útkereszteződés a Törökkanizsa–Magyarkanizsa főutat keresztezi, valamint az egyik nagy bevásárlóközpont és a buszállomás is a közvetlen közelében van. A buszállomás működését az utazást szolgáltató magánvállalat ahhoz is kötötte, hogy biztonságos legyen a közlekedés ebben a kereszteződésben. Ez már adott, sőt abban is bízom, hogy idén végre elindulhat a kerülőút építése, és csökken a teherforgalom – mondta Fejsztámer Róbert, és hozzátette, hogy a jelzőlámpákon hamarosan sebességmérő kamera is lesz. – A közbiztonság számunkra nagyon fontos, annál is inkább, mert ezen az útszakaszon helyezkedik el a legnagyobb művelődési intézmény és az általános iskola is – mondta, és hangsúlyozta, hogy a városban még legalább három hasonló beruházásra van szükség. Ami azonban sokakat érdekel, az a buszállomás kérdése, melyre a következőt válaszolta a polgármester:

– Az utaztató társaság ötéves szerződést kapott, amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy működteti a buszmegállót, ez az ő felelősségük, nem az önkormányzaté. Most már nem lehet kifogás a közlekedésbiztonság, tehát a buszállomásnak működnie kell.

Nyitókép: A jelzőlámpákon hamarosan sebességmérő kamera is lesz (Fotó: Puskás K.)