2024. március 29., péntek

FRISSÍTETT: Évről évre növekvő színvonal

Közel 200 középiskolás vett részt a KNV-n, Temerinben

Népviseletes, jókedvű fiatalok uralták pénteken Temerin központját, a Középiskolások 33. Népművészeti Vetélkedőjének ez alkalommal is a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület színházterme adott otthont. A fiatal népzenészek április 28-án, délután három órakor kezdték meg a versengést.

Szabó Gabriella, a rendezvény szervezője elmondta, az elmúlt évek során nagyon sok fiatal megfordult már ezen az eseményen, hosszú évekig pedig az volt a jellemző, hogy a fiatalok egyedül készülnek, hiszen középiskolásként kikerülnek az egyesületekből, ahol addig működtek. Egy-két éve viszont úgy tűnik egyre inkább felkarolják őket a műhelyek, ez pedig a színvonalat és a résztvevők számát egyaránt növeli.

Garbac Sarolta felvétele

Garbac Sarolta felvétele

– Idén közel kétszáz fiatal résztvevő érkezett Temerinbe Vajdaság 20 településéről, a tavalyi évhez hasonlóan 42-43 műsorszámot értékel majd a zsűri. Ahhoz viszonyítva, hogy voltak évek, amikor 10 műsorszám is alig jött össze, ezt nagy sikernek érzem – mondta Szabó Gabriella.

A fiatalok idén is a szólóének, szólótánc, néptánc és énekcsoportok, az énekszólisták, a hangszerszólisták és hangszeres kisegyüttesek kategóriájában mérik össze tudásukat. A fellépők produkcióit Rontó Márta népzeneoktató, Kelemen Zsolt citeraoktató és Gazsó Tibor néptáncoktató értékeli.

Kelemen Zsolt, aki egyben a Csalóka zenekar brácsása, elmondta, mint zsűritag arra fog odafigyelni, mennyire autentikus az előadásmód, illetve a tájegységek dallamválogatása mennyire sikeres. Évek óta visszatérő zsűritagja ennek a vetélkedőnek, amelyen középiskolásként maga is részt vett versenyzőként. Úgy értékelte, az utóbbi években egyre magasabb színvonalon művelik a fiatalok ezt a műfajt.

Garbac Sarolta felvétele

Garbac Sarolta felvétele

– Legnagyobb értéke a KNV-nek a személyes találkozás, hogy nemcsak a fiatalok, de a felkészítő tanárok is beszélgethetnek, tapasztalatot cserélhetnek, meghallgathatják a zsűri észrevételeit. Úgy gondolom, leginkább ez visz előre mindenkit – tette hozzá Kelemen Zsolt.

A versenyt követően Sőregi Anna koncertjét kísérhette figyelemmel minden érdeklődő, amelynek során a népdalénekes és zenész barátai a Széki versek című album anyagát mutatták be.

A koncertet követően, este nyolc órakor került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre.

A helyezettek listája az alábbiakban olvasható:

KISEGYÜTTES kategória:
- Csermely zenekar, Óbecse - 1. hely
- Mendicus Ifjú Tamburazenekar, Csantavér - 1.hely
- Borbolya tamburazenekar, Ada - 2. hely
- Kamrás együttes, Horgos - 2. hely
- Tácsi Tamburazenekar, Zentagunaras - 3. hely
HANGSZERSZÓLÓ:
- Merković Anna, Temerin - 1.hely
- Pozder Damján, Magyarkanizsa - 2. hely
- Szalma Árpád, Muzslya - 2. hely
- Tillinkó Zsófia, Horgos - 3. hely
TÁNCCSOPORT:
- Csiripiszli táncegyüttes, Topolya - 1.hely
- Rizgetős táncegyüttes, Kishegyes - 2. hely
- Tisza néptáncegyüttes, Péterréve - 3. hely
SZÓLÓTÁNC:
- Losonczi Ferenc, Bácsfeketehegy - 1. hely
- Máté Nóra és Mac Raymond, Topolya - 1. hely
- Arnold Réka és Losonczi István, Szabadka - 2. hely
- Uller Botond és Palatinus Viola, Ada - 3. hely
ÉNEKEGYÜTTES:
- Tiszácska énekegyüttes, Törökkanizsa – 1.hely
- Csiripiszli énekcsoport, Topolya – 2.hely
- Konkoly énekegyüttes, Ludas – 3.hely
- Pántlika énekcsoport, Pancsova – 3.hely
ÉNEKSZÓLÓ:
- Nádi Katalin, Magyarkanizsa – 1.hely
- Tillinkó Luca, Horgos – 2.hely
- Apró Boglárka és Lukács Juli, Ada-Temerin – 2.hely
- Györe Réka és Bovánovics Emília, Péterréve – 3.hely
KÜLÖNDÍJAK:
- Gyöngyszem leánykórus, Péterréve – Luca ékszer, Tillinkó Luca által felajánlott különdíj
- Csicsergő Lánykórus, Bácskossuthfalva – Luca ékszer, Tillinkó Luca által felajánlott különdíj
- Faragó Szabolcs, Temerin - Juhász tábor különdíj
- Horvát Csongor, Szabadka - Batyu tábor különdíj

Emellett, a díjazottak között kiosztásra került még:
- a Fokos zenekar különdíja,
- a Batyu tábor különdíj,
- Juhász tábor különdíj,
- Temerini Népzenei tábor különdíj, illetve
- Talentum tábor különdíj

Nyitókép: Garbac Sarolta felvétele