2024. április 20., szombat

Mert a rügy Magyarországon is fakad

Külföldön tájol az óbecsei Perem MSZE

Az óbecsei Perem Magyar Színházi Egyesület és a szintén óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör méltó módon emlékezett meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja születésének évfordulójáról. 2020 decemberében Rügyfakadás címmel egy előadást készítettek, amelyben Rókus Zoltán és Magyar Zsófia, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színművészei játszanak. Szabó Lőrinc (1900. március 31.–1957. október 3.) élete kalandos és néha meghökkentő, hiszen megannyi izgalmas pillanatot tartalmaz. A költőnek számtalan nőügye volt, nagyon érdekesek az utazásai is, valamint az, hogy két nővel éli le az életét úgy, hogy azok szinte nem tudnak egymásról, a másiknak a titkos életéről. A színdarab április folyamán Magyarországra is eljutott, a közönség Szegeden, Mindszenten, Kiskunfélegyházán és kétszer Csongrádon is láthatta. Rókus Zoltán, a Perem Magyar Színjátszó Egyesület elnöke elmondta, hogy a szervezet először tájol az anyaországban.

– Az előadást játszottuk márVajdaság-szerte, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Magyarországon is bemutathatjuk. Több helyszínen nyílt lehetőség arra, hogy a Szabó Lőrinc életét feldolgozó kétszemélyes drámát, a Rügyfakadást színre vigyük. Egy civil szervezet számára véleményem szerint nélkülözhetetlen, hogy megmutathassa magát az anyaországban is, hiszen egy kis darabot visszaadunk magunkból, a munkánkból, abból, amit mi látunk a végeken. Ezenkívül egy másik szemlélet, amit mi képviselünk. Ez nem a versenyszféra, itt kizárólag a közönség szórakoztatása a lényeg, természetesen úgy, hogy az általunk kialakított légkörben ott legyen a megdöbbentés, az elgondolkodtatás is, az oktatói szándék, főként az iskolások felé – mondta a Perem MSZE elnöke.

A darabban Magyar Zsófia színművésznő játssza Erzsike, Szabó Lőrinc szeretője és Klára, a feleség szerepét is. Az ő elmondása szerint fontos, hogy kövessék egymás tevékenységét, hiszen mindenki, aki művészettel foglalkozik, és az is, aki ennek élvezője, egy nyelvet beszél.

– A másik ok, amiért örülök, hogy a határon túl is előadhatjuk a színdarabot: a varázslat. A művészet pedig varázslatot hordoz magában. A varázslat pedig nem ismer határokat. Ezenkívül azért is örülök, mert minden ilyen alkalommal bővül a lehetőségek tárháza. Ki tudja, mikor és hol lát meg egy világhírű rendező, aki azonnal belém szeret és onnantól kezdve csak velem akar dolgozni? Nem tudhatom, mikor lesz belőlem Meryl Streep – tette hozzá Magyar Zsófia.

Nyitókép: Magyar Zsófia és Rókus Zoltán Magyarországon is bemutatta előadását (Fotó: Perem MSZE)