2024. április 20., szombat

Több mint 450 millió dináros támogatás

Sikeresen szerepelt Törökbecse község önkormányzata a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság két pályázatán

Harminchat vajdasági önkormányzat 47 projektjét támogatja mintegy 6 milliárd dinárral a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság, az erről szóló szerződéseket nemrég írták alá a tartományi kormány épületében. A helyi önkormányzatok a közlekedési infrastruktúra, a vízellátás, a vízvédelem, a helyi és regionális gazdaságfejlesztés, az egészségügy és a sportfejlesztés területére vonatkozó projektekkel pályázhattak a tartománynál. Az említett összegből Törökbecse község önkormányzata 453 millió dináros támogatást kapott, ebből az összegből 150 millió dinárt a községbeli utak helyreállítására, az utcák aszfaltozására, 303 millió dinárt pedig a Törökbecsén épülő városi fürdő- és szabadidőközpont további építési munkálataira fordítanak.

Az új létesítmény alapkövét az idén januárban helyezte el Igor Mirović tartományi kormányfő és Saša Maksimović, Törökbecse község polgármestere. A több mint kétezer négyzetmétert felölelő fedett létesítmény a Tisza közvetlen közelében lévő, valamikori tejgyár helyén épül. A fedett fürdő 1200 négyzetméter alapterületű, kétszintesre tervezik, két medence és kisebb étterem is helyet kap majd benne. Az új komplexum kiépítési munkálatai két szakaszban történnek. Az első fázisban a fedett rész épül meg, a másodikban viszont az önkormányzat a kültéri medencék kiépítését is tervezi, amelynek beruházásához illetékes szerveknél pályáznak. A Városi Spaközpontban úszóiskola is működik majd, amelyet a helyi diákok mellett szervezett, ingyenes utaztatással a beodrai-karlovai, kumáni, bocsári gyermekeknek is elérhetővé tesznek.

Saša Maksimović elmondta, hogy a törökbecsei önkormányzat kapta a legnagyobb összegű, a mintegy 303 millió dináros támogatást az önkormányzatok közül. Hozzátette, hogy az utak helyreállításának munkálataira az önkormányzat is különít el pénzeszközt, így ennek a befektetésnek az összértéke meghaladja majd a 200 millió dinárt. A polgármester közölte, hogy a támogatásnak köszönhetően a közeljövőben több utca is útburkolatot kap a község területén. Jelenleg több mint harminc olyan utca van, amelyek nincsenek leaszfaltozva. Ezek többnyire mind rövid utcák, 100-150 méter hosszúak, hatás gyakorolnak azonban a polgárok életminőségére.

Nyitókép: A tartományi kormány elnöke és Törökbecse község polgármestere az új fürdő januári alapkőletételénél (Kancsár Izabella felvétele)