2024. április 19., péntek

Mindig lehet rájuk számítani

A topolyai önkéntes tűzoltók aktivitásairól

Nagyobb tűzeset nem volt az utóbbi időben, de a lánglovagok így sem unatkoztak.

A topolyai önkéntes tűzoltók nagyon aktívak. Tevékenységük, már hagyományosan, nem csak a tűzoltásra korlátozódik, a katasztrófahelyzetekben is mindig ott vannak, ahol segíteni kell. Mintegy huszonöt-harminc olyan személy van, akikre bármikor számíthatnak. A tűzoltókat több esetben is riasztották az utóbbi időben is, de szerencsére nem volt nagyobb tűzeset, sem más katasztrófa, amikor az emberéleteket, anyagi javakat kellett volna menteni. Történt viszont egy sajnálatos eset is a napokban, amikor valaki a Skadar utcában szándékosan gyújtotta fel néhány ház ablakát, amiket előtte gyúlékony folyadékkal locsolt le. A gyújtogatót gyorsan elfogták, és a tüzet is sikerült gyorsan eloltani. Holló Dániel, a topolyai Dr. Hadzsy János Önkéntes Tűzoltó-egyesület elnöke elmondta, hogy Topolyán szerencsére az utóbbi időben nem volt komolyabb tűzeset, viszont a topolyai hivatásos és önkéntes tűzoltók több bevetésben is részt vettek. Bácskossuthfalva közelében például a nádas éget, feltehetően szándékos gyújtogatás történt ott is. Holló Dániel pályázati források jóváhagyásáról is beszámolt. A község területén működő polgári egyesületek programjainak és projektjeinek támogatására a polgármester kedden írta alá a szerződéseket a civil szervezetek felhatalmazott képviselőivel.

Az így jóváhagyott, valamivel több mint 100 ezer dináros keretösszegből újra be tudják jegyeztetni a járműveiket, ezenkívül felszerelést is vásárolnak.

Nyitókép: A topolyai tűzoltólaktanya (Tóth Péter felvétele)