2024. március 29., péntek

Várható a piac forgalmának növekedése

Új aszfaltburkolatot kap a parkoló felőli rész

Alig volt vásárló, de az eladók is kevesen voltak kedden a topolyai piacon. Az ideiglenes elnéptelenedés részben annak tulajdonítható, hogy viharos szél fújt egész nap. Dragana Ognjenović, a Piac Közvállalat igazgatója elmondta, hogy a szombati piaci napok szoktak úgymond „erősebbek” lenni, akkor vannak többen a vevők és az eladók is. A keddi piacokon általában kisebb forgalmat jegyeznek, főleg a téli időszakban. A tavasz beköszöntével azonban, amikor az időjárás kedvezőbbre fordul, akkor kedden is nagyobb forgalomra számítanak.

A közvállalat szervezi a kirakodóvásárokat is. A márciusi vásárban már nagyon sok volt a vevő és az eladó is. Az igazgatónő sajnálatos tényként említette, hogy ezt ismét kihasználták a zsebtolvajok. Elmondása szerint a folyamatos figyelmeztetések ellenére sokan még mindig nem vigyáznak kellőképpen értékeikre. Ezúttal is öt olyan esetről tudnak, amikor valakinek ellopták a pénztárcáját, de mivel nem mindenki jelenti a lopást, így sajnos feltételezhető, hogy még több embert is megkárosítottak. Továbbra is fennáll a figyelmeztetés, hogy a piacokon, de elsősorban a vásáron, ahol nagyobb tömeg van egy időben jelen, vigyázni kell az értékeinkre. Hozzátette, hogy az áprilisi vásár megtartására készülnek már, ez most egybeesik a katolikus húsvét vasárnapjával. Ennek ellenére nagy forgalomra, sok vevőre és eladóra, nagy felhozatalra számítanak ezúttal is. A piaci és a vásári eladóhelyekre egyébként szeptemberben lehet majd licitálni. A korábban nem kiadott szabad helyek azonban év közben is bérelhetők. Erről a közvállalat szakszolgálatánál lehet tájékozódni.

Az igazgatónő elmondta, hogy egyelőre – valószínűleg a piaci árusok érdekvédelmi szervezeteinek kifogásait meghallgatva – az év végéig elhalasztották annak bevezetését, hogy a piaci árusok is pénztári számlát kötelesek adni. Az erre vonatkozó törvény a kilátások szerint január elsején lép majd életbe. Egyelőre erről most keveset hallani, hogy esetleg lesz-e további halasztás, vagy hogy pontosan kikre vonatkozik majd a törvény. Elmondta, hogy a tavalyi évet a Piac Közvállalat a számos nehézség ellenére pozitív mérleggel zárta, és reményei szerint az idei év is nyereséges lesz majd. Hozzátette, hogy most folyamatban van a topolyai piactér egy részének újraaszfaltozása. A munkálatok értéke 1 millió 733 ezer dinár, melyet Topolya község önkormányzata biztosított.

Nyitókép: Folyamatban van a topolyai piactér egy részének újraaszfaltozása. A munkálatok értéke 1 millió 733 ezer dinár, melyet Topolya község önkormányzata biztosított