2024. április 16., kedd
EB-SELEJTEZŐK

Glasgow-ban megszelídítették a Fúriát

Alig harangoztuk be, hogy a spanyolok első helye papírforma a jövő évi németországi Európa-bajnokság selejtezős A csoportjában, a valóság máris ránk cáfolt. A második fordulóban ugyanis Glasgow-ban Skócia nézett szembe az elvileg sokkal illusztrisabb, bár rendesen felforgatott, a legjobb keretétől távol álló Spanyolországgal, és hamar eldőlt, hogy a Hampden Parkban nehéz lesz kikaparnia a gesztenyét a Fúriának. Scott McTominay ugyanis már a 7. percben pontos lövéssel szerezte meg a vezetést a házigazdának, és bár a vendégek a várakozásnak megfelelően többet tartották a labdát, nem tudták megtörni a skót védelmet, amikor pedig szükség volt rá, Angus Gunn állta a sarat a kapuban. A második félidő elején aztán tovább mélyült a spanyol pác, ekkor ismét McTominay került főszerepbe, a Manchester United középpályása az előzőnél is látványosabb bombával talált utat Kepa Arrizabalaga hálójába, amivel a három pont sorsa is eldőlt. A skótok diadala már a második meglepetés a kvalifikációs sorozatban, miután a kazahok néhány nappal korábban 0:2-ről verték a dánokat.

McTominay és társai rendesen megviccelték a spanyolokat (Fotó: Diario AS)

McTominay és társai rendesen megviccelték a spanyolokat (Fotó: Diario AS)

A D csoportban a horvátok Mateo Kovačić első félidei duplájával (20., 45+4.) hozták haza a pontokat Bursából, ezzel jóvátették, hogy a walesiek ellen a bírói ráadásban hullajtottak pontokat. Eközben a szigetországiak a vártnál nyögvenyelősebben, Kieffer Moore találatával (41.) gyűrték le a letteket. Az I jelű hatosban Svájc tovább robog, ezúttal Izrael volt az áldozat, az alpesiek góljain Vargas, Amdouni és Widmer osztozott, és kettőből kettővel áll Románia is, amely Stanciu (17.) és Burcă (19.) révén az első félidőben bő két perc alatt kétszer talált be a fehéroroszoknak, ami elég volt a sikerhez.

Eredmények, 2. forduló, A csoport: Skócia–Spanyolország 2:0, Grúzia–Norvégia 1:1.

1. Skócia

2

2

0

0

5:0

6

2. Spanyolország

2

1

0

1

3:2

3

3. Norvégia

2

0

1

1

1:4

1

4. Grúzia

1

0

1

0

1:1

1

5. Ciprus

1

0

0

1

0:3

0

A következő fordulóban (június 17.): Norvégia–Skócia, Ciprus–Grúzia, Spanyolország szabad.

D csoport: Wales–Lettország 1:0, Törökország–Horvátország 0:2.

1. Wales

2

1

1

0

2:1

4

2. Horvátország

2

1

1

0

3:1

4

3. Törökország

2

1

0

1

2:3

3

4. Örményország

1

0

0

1

1:2

0

5. Lettország

1

0

0

1

0:1

0

A következő fordulóban (június 16.): Wales–Örményország, Lettország–Törökország, Horvátország szabad.

I csoport: Svájc–Izrael 3:0, Románia–Fehéroroszország 2:1, Koszovó–Andorra 1:1.

1. Svájc

2

2

0

0

8:0

6

2. Románia

2

2

0

0

4:1

6

3. Koszovó

2

0

2

0

2:2

2

4. Andorra

2

0

1

1

1:3

1

5. Izrael

2

0

1

1

1:4

1

6. Fehéroroszország

2

0

0

2

1:7

0

A következő fordulóban (június 16.): Andorra–Svájc, Koszovó–Románia, Fehéroroszország–Izrael.

Nem nyugszanak a románok

Újabb idegengyűlölő megnyilvánulásokról, köztük magyarellenes skandálásokról és feliratokról számolt be szerdán a kedd esti bukaresti Románia–Fehéroroszország Eb-selejtezőről tudósító román sportsajtó. A Digisport.ro portál szerint Románia újabb UEFA-szankciókra számíthat, miután a Nemzeti Arénában 27 ezer néző előtt rendezett mérkőzésen az ultrák tiltott pirotechnikai eszközöket használtak és Magyarországot támadó molinót feszítettek ki. A mellékelt fotón egy „Mongólia” feliratú térkép látható, azzal a magyarázattal, hogy ez a történelmi Magyarország térképe. Az indulatok a második félidőben szabadultak el, amikor több ezer szurkoló egy – nyomdafestéket nem tűrő – Magyarországot gyalázó, obszcén rigmust skandált. A Steaua szurkolói a mai Moldovai Köztársaságra is kiterjedő Nagy-Románia térképet feszítettek ki, de a román ultrák a fehéroroszokat is ellenséges üzenettel fogadták, sőt üzenetek a Romániával azonos selejtezőcsoportban lévő Koszovónak is: az egyik molinóra ugyanis a „1999. március 24.” dátumot, a Jugoszlávia elleni NATO-bombázások kezdetének napját festették.

Ibro ismét lesérült

Sérülés miatt hagyta ki a svéd válogatott hétfői, Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtezőjét Zlatan Ibrahimović. „Ez nagyon frusztráló a számára és a számunkra is, de sajnos ez a helyzet” – nyilatkozta a 41 éves támadóról Janne Andersson szövetségi kapitány, aki részleteket nem árult el a csatár problémájáról. A sérülés azért is lehet különösen elkeserítő a játékos számára, mert kilenc hónap kihagyás után február végén tért vissza súlyos térdsérüléséből.

Nyitókép: McTominay és társai rendesen megviccelték a spanyolokat (Fotó: Diario AS)