2024. április 19., péntek

Senki sem törődött vele

Az ombudsman a nyolcéves kislánnyal történtek felelőseit keresi

A nyolcéves belgrádi kislány ügyében, akit az édesapja éveken keresztül rossz körülmények között, a fürdőszobában bezárva tartott, többek között a helyi önkormányzat a felelős – mutatott rá Zoran Pašalić köztársasági ombudsman. Mint kiemelte, a kora ellenére a kislányt nem íratták be iskolába, és nem is vett részt óvodai nevelésben sem, ami a törvény szerint kötelező lett volna.
A köztársasági ombudsman kedden belső ellenőrzést rendelt el hat intézményben. Azt szeretné kideríteni ki, hogy az adott belgrádi intézmények észrevették-e, hogy az apa elhanyagolta, éheztette és nem higiéniai körülmények között tartotta gyermekét, a külvilágtól elzárva. Zoran Pašalić a Prva televízión tett szereplése során elmondta, hogy a belgrádi Palilula és a Zvezdara Szociális Munkaközpont, az illetékes egészségház, valamint a Zvezdara község illetékes szerveitől kért jelentés mellett a családvédelmi és a belügyminisztériumhoz is elküldte kérvényét, hogy írjanak jelentést arról, hogyan jártak el az adott család esetében az elmúlt években. Sőt a bírósághoz is kérvénnyel fordult, információcsere reményében, ami a kislány elhelyezését illeti.
Elmondta azt, amit eddig sikerült megtudnia, hogy a kislány 2015-ben került a Palilula Szociális Munkaközpont nyilvántartásába, amikor megszületett. Az intézmény kérte a bíróságot, hogy vonja meg mindkét szülőtől a szülői felügyelet jogát, ugyanis mindketten kábítószerfüggők. A Belgrádi Első Alapfokú Bíróság azonban 2018-ban, a Laza Lazarević Pszichiátriai Klinika szakvéleményére hivatkozva, az anyától részlegesen vonta meg ezt a jogát, és miután az apát a szülői kötelezettségekre alkalmasnak tartotta, a bíróság neki ítélte a gyermek felügyeletét. Az apa, Uroš P. azonban hamarosan átköltözött egy másik belgrádi községbe, a Zvezdarára, így az esetüket a helyi szociális munkaközpont vette át.
Az ombudsman nem tudott tájékoztatást adni arról, hogy a kislány jelenleg milyen állapotban van, és arról sem, hogy a kórházi ellátás után hol helyezik el. Vagyis még nem tudni, hogy intézményben vagy nevelőszülőknél lesz, vagy pedig a rokonságból valaki elvállalja a gyámságot felette.
Smilja Igić pszichológus, a Belgrádi Városi Szociális Munkaközpont gyermekszolgálatának munkatársa a közszolgálati televíziónak elmondta, az ilyen családokkal az a baj, hogy gyakran változtatják a lakóhelyüket. Ebben az esetben is ez okozta a legnagyobb problémát. Ám hozzátette: minden állampolgár (szomszédok, iskolák, óvodák, egészségügyi intézmények) köteles bejelenteni, ha azt észleli, hogy elhanyagolják a gyerekek alapvető szükségleteit. Hozzátette ugyanakkor, miután ez a kislány nem járt sem óvodába, sem iskolába, a gyermek valójában láthatatlan volt a rendszer számára. Szavai szerint a Szociális Munkaügyi Központnak az elmúlt három évben nem volt információja erről a gyerekről.

Nyitókép: Illusztráció/Pexels