2024. április 20., szombat

Idén szinte minden héten egy nő családi erőszak áldozatává vált

Idén legkevesebb tíz nő vesztette életét családi erőszak során, élettársa, expartnere, férje, vagy a család valamely férfi tagja keze által. Gyakorlatilag szinte minden héten meggyilkoltak egy nőt, a civil szervezetek felszólításai ellenére azonban rendre elmaradnak a megfelelő intézkedések.

A legutóbbi tragikus eset tegnap Jagodinán következett be, az ötgyermekes anya testi bántalmazás következtében hunyt el, élettársa halálra verte, írja a 021.rs. A FemPlatz női polgári egyesület emlékeztet, hogy három hónap alatt tíz nő és kislány hunyt el gyilkosság áldozataként Szerbiában, míg tavaly 27 nő életét oltották ki férfiak. Az egyesület figyelmeztet, hogy sok esetben elmaradt az intézmények megfelelő reagálása az erőszak bejelentése nyomán, vagy tévesen, lekicsinylően mérték fel az áldozat veszélyeztetettségét.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy semmi sem történt a 2018-ban elfogadott stratégia terén, mely 2021-2025 közötti időszakra határozta meg a nők elleni erőszak cselekvéstervét.

– A mai napig ezen a téren semmi sem történt. Ez olyan üzenetet küld a nőknek, hogy az életük értéktelen – hangsúlyozta az egyesület.

Nyitókép: iStock

Nyitókép: Violence against women concept