2024. április 20., szombat

Kinek a lelkén szárad a gyermek elhanyagolása?

Az ombudsman hat intézménytől követelt felülvizsgálatot

A rendőrség tegnap délután letartóztatta azt a férfit, aki a 8 éves lányát a belgrádi Zvezdara községben lévő lakásuk fürdőszobájában tartotta elzárva éveken át, és hónapokig nem adott neki enni. A Belgrádi Első Alapfokú Bíróság közleményben reagált az esetre, cáfolva, hogy megvonta volna az anyától a teljes felügyeleti jogot, a köztársasági ombudsman pedig eljárást kezdeményezett a kislány életkörülményeinek feltárására, és hat illetékes intézményt vett górcső alá.

Zoran Pašalić ombudsman közleményében rámutatott, a médiában megjelentek alapján mindenekelőtt arra keres választ, hogyan történhetett meg, hogy egy kislány rossz higiéniai körülmények között éljen, ezért arra szólította fel a Belgrádi Szociális Munkaközpontot, amelynek hatáskörébe tartozik a Palilula és a Zvezdara Szociális Munkaközpont és a szóban forgó család, hogy 15 napon belül készítsen jelentést a családdal kapcsolatos együttműködésükről, már csak azért is, mert a család a gyermek születése óta szerepel a központi nyilvántartásukban. Tájékoztatást kért arról is, hogy mit tettek a gyermek védelme érdekében, miután tudomást szereztek arról, hogy a gyermek családon belüli erőszak és szülői elhanyagolás áldozata lett. Az illetékes munkaközpontnak tudnia kell, hogy a gyermek elvégezte-e az óvodai programot, jár-e általános iskolába, és a gyámhatóság tett-e intézkedéseket annak érdekében, hogy a gyermek gyakorolhassa oktatáshoz való jogát.

Tájékoztatást kért ugyanakkor a Palilula és a Zvezdara Egészségháztól is a gyermek gyógykezeléséről, észrevettek-e a gyermek bántalmazására vagy elhanyagolására utaló nyomokat, illetve a gyermek felvette-e a szükséges védőoltásokat, vagyis, hogy a szülő eleget tett-e szülői kötelezettségének.

Ezenkívül a Zvezdara Városi Község Közigazgatásától információt kért a gyermek iskoláztatására vonatkozóan, illetve arról, hogy mit tettek abban az esetben, ha a gyermek nem gyakorolhatta az oktatásra való jogát.

Az ombudsman felszólította a családvédelmi minisztériumot, végezzen szakmai vizsgálatot az érintett szociális munkaközpontokban.

A Belgrádi Első Alapfokú Bíróságtól is kért tájékoztatást mi alapján ítélte az apának a kislány feletti felügyelet jogát, amit a bíróság közleményben meg is tett. Cáfolták a média azon megállapítását, hogy teljesen megfosztották volna az anyát a felügyeleti jogától, a pszichiátriai szakvélemény alapján viszont részlegesen valóban megvonták ezt a jogot. Az apát a szakvélemény szülői felügyeletre alkalmasnak találta. Kiemelték ugyanakkor, hogy a férfi ellen ez idáig családon belüli erőszak ügyében nem folyt eljárás.