2024. március 29., péntek

Hamis adóbevallók

A rendőrség 25 személyt előállított Belgrádban, három után még nyomoz

Belgrád több pontján a rendőrség, az adórendőrséggel együttműködve tegnap 25 személyt állított elő pénzmosás gyanújával. Az adott személyek előzetes letartóztatását a belgrádi Felső Ügyészség rendelte el. A Szerbiai Adóhivatal közleménye szerint az előállított személyek hamis számlákkal 246 millió dinárral károsították meg az állami költségvetést. Három további személyt még keres a rendőrség.
Mint a Szerbiai Adóhivatal a közleményében rámutatott, az előállított személyeket azzal gyanúsítják, hogy visszaéltek az adókötelezettségükkel, illetve pénzmosás bűncselekményében vettek részt, hogy olyan hitelekhez és kedvezményekhez jussanak, amire nem volt joguk.
Mint arról a közleményben beszámolnak, két gyanúsított a 2021. január 1-je és 2022. augusztus 15-e közötti időszakban a többi 26 társával együtt a csalás elkövetésének szándékával alapított társaságokat. Voltak közöttük könyvelők is. A csalás abban merült ki, hogy ezek a cégek egymás között állítottak ki számlákat, ily módon hosszú ideig elkerülve az adókötelezettséget, sőt az adózási időszakban adóvisszatérítést igényeltek. A két gyanúsított közvetlen irányítása alatt hamis tartalmú adóbevallást nyújtottak be az adóhatósághoz, alaptalanul kérve az adóvisszatérítést és az adóhitel jóváírását.
A gyanúsítottakat a belgrádi Felsőbb Ügyészség korrupció visszaszorításával foglalkozó különleges osztálya hallgatja ki.

Nyitókép: pixabay.com