2024. március 28., csütörtök

Megbecsülni és éltetni

Magvető-élőújságot tartottak Törökkanizsán

Csütörtökön este a törökkanizsai Branislav Nušić Könyvtárba érkezett a Magyar Szó mezőgazdasági mellékletének élőújság-sorozata. Mint megszokhattuk, ezúttal is sok helyi termelő fogadta munkatársainkat és meghívott vendégeinket. Az egybegyűlteket Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke köszöntötte. Napilapunkról Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. megbízott igazgatója, Máriás Endre főszerkesztő-helyettes és Horvát Attila, a zentai szerkesztőség újságírója beszélt a jelenlévőknek.

– Arra vagyok a legbüszkébb, hogy jövőre 80 éves lesz a Magyar Szó. Ez az évszám emberi életben sem kevés, hát még egy magyar intézmény vonatkozásában itt, Vajdaságban. S ez nem magától értetődő dolog: ebben nagyon sok ember, sőt, az egész vajdasági magyar közösség szíve benne van. Észrevétlenül erősíti mindannyiunk identitását, ez a bástyánk. S nekünk, akik itt dolgozunk, akik képviseljük ezt a gazdag múlttal büszkélkedő intézményt, feladatunk méltónak lenni a házhoz. Feladatunk megbecsülni és éltetni a magyar szót. Hiszem, hogy a nálunk dolgozó munkatársak nagy része is ezt érzi. Küldetés ez, mert máshogy nem is lehetne csinálni – fogalmazott Erdődi Edvina megbízott igazgató, és rámutatott arra is, hogy az összes, Szerbiában élő kisebbség közül csak a vajdasági magyarságnak van napilapja, s ez valódi érték az olvasók és az újságírók számára is.

A Tiszagyöngye Művelődési Egyesület Tiszácska leánykara népdalokat énekelt az 1848-as szabadságharcról (Gergely Árpád felvétele)

A Tiszagyöngye Művelődési Egyesület Tiszácska leánykara népdalokat énekelt az 1848-as szabadságharcról (Gergely Árpád felvétele)

Máriás Endre annak a munkának a sokrétűségéről és szerteágazóságáról beszélt köszöntőjében, amelyet a Magyar Szó dolgozói nap mint nap kifejtenek azért, hogy – ahogyan mondani szoktuk – mindennap elkészítsenek egy napilapot és egy hetilapot is, hiszen a Magyar Szó mellékleteiben általában olyan írások jelennek meg, amelyek nemcsak napokon, hanem sok esetben akár heteken át is olvasmányul szolgálhatnak azoknak, akik kezükbe veszik lapunkat. Kitért az értékteremtés és az értékközvetítés fontosságára, valamint arra is, hogy a Magyar Szó amellett, hogy rendszeresen tájékoztatja olvasóit az őket érintő legidőszerűbb eseményekről és történésekről, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. által kiadott gyermeklapokkal együtt rendkívül fontos szerepet tölt be a felnövekvő generációk identitásának formálásában és értékrendjének alakításában is. Az élőújságok fontossága kapcsán kiemelte, hogy évtizedek óta meghatározó szerepet töltenek be a Magyar Szó életében, kiváló lehetőséget kínálva a lap készítői és olvasói közötti közvetlen kommunikációra. Szerinte ez azért tekinthető rendkívül jelentőségteljesnek, mert ahhoz, hogy a Magyar Szó a vajdasági magyarság egyetlen napilapjaként még sokáig fennmaradhasson, óriási szükség van nemcsak a készítőire, hanem az olvasóira is, akik éppen az ilyen személyes találkozások alkalmával mondhatják el legközvetlenebbül a véleményüket, valamint oszthatják meg tapasztalataikat, ötleteiket, elképzeléseiket, ami nélkülözhetetlen az újabbnál újabb projektumok kialakításához és a folyamatos fejlődéshez is.

Juhász Attilával, a mezőgazdasági minisztérium államtitkárával, Újvári Zsombor köztársasági parlamenti képviselővel és Ótott Róberttel, a tartományi mezőgazdasági titkárság titkárhelyettesével Varga Attila beszélgetett (Gergely Árpád felvétele)

Juhász Attilával, a mezőgazdasági minisztérium államtitkárával, Újvári Zsombor köztársasági parlamenti képviselővel és Ótott Róberttel, a tartományi mezőgazdasági titkárság titkárhelyettesével Varga Attila beszélgetett (Gergely Árpád felvétele)

Horvát Attila elmondta, szívügyének tekinti a törökkanizsai eseményeket, és igyekszik lelkiismeretesen végezni munkáját, és hozzátette, hogy otthonra lelt a Magyar Szónál, és a nyomtatott sajtó világa teljesen magával ragadta.

A Magvető-élőújság legfőbb feladata, hogy a helyi termelőket első kézből tájékoztassa a legaktuálisabb eseményekről, témákról. Varga Attila, a melléklet szerkesztője vendégeivel, Juhász Attilával, a mezőgazdasági minisztérium államtitkárával, Újvári Zsombor köztársasági parlamenti képviselővel és Ótott Róberttel, a tartományi mezőgazdasági titkárság titkárhelyettesével beszélgetett. Ezt követően Ótott Nóra helyi falugazdász is felszólalt az e-Agrarral kapcsolatban felmerülő kérdésekről és a gyakorlati teendőkről, arra kérte a gazdákat, legyenek türelemmel, a falugazdászok igyekeznek mindenkinek segítséget nyújtani.

Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket (Gergely Árpád felvétele)

Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket (Gergely Árpád felvétele)

A nézők soraiban jelen volt még Jaksa Róbert, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára, Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke és a helyi tanácstagok.

Az élőújságon fellépett a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület Tiszácska leánykara, valamint Jeliszejev Tamara, Kardos András, Dobróka Hunor és Dobróka Erna is.

Írásunkhoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el. 

Sok helyi termelő látogatott el az élőújságra (Gergely Árpád felvétele)

Sok helyi termelő látogatott el az élőújságra (Gergely Árpád felvétele)