2024. április 20., szombat

Kezdődhet a vízgyár építése

Adán a tartományi kormány finanszírozásával épül a víztisztító létesítmény

Ada és Mohol közötti ivóvízkutaknál május derekán, a tartományi kormány támogatásával megkezdődhet a vízgyár építése, miután március 21-én a támogatás folyósításáról írt alá szerződést a tartomány és Ada község önkormányzata. Bilicki Zoltán, Ada polgármestere elmondta, hogy a beruházás tervezett értéke bruttó 290 millió dinár, amihez az önkormányzat a trafóállomás kiépítésével és más, kisebb infrastrukturális munkálatok finanszírozásával járul hozzá.

Bilicki Zoltán polgármester megjegyezte, hogy néhány éve Ada községben az illetékes felügyelőség rendeletben tiltotta be a csapvíz ivóvízként való használatát, főként a magas arzéntartalom miatt. A polgármester szerint a vízgyár megépülése után az onnan kikerülő ivóvíz megfelel majd minden érvényben lévő előírásnak.

– Ada község önkormányzata már néhány éve azon dolgozik, hogy megoldja az ivóvíz minőségének a problémáját. Azok után, hogy két-három éven át teszteltünk egy bizonyos technológiát, amit jónak tartunk, végre eljutottunk addig, hogy a beruházásra pénzt is sikerült biztosítani. A beruházás tervezett értéke bruttó 290 millió dinár, amelyhez még az önkormányzatnak hozzá kell járulnia a trafóállomás kiépítésével és más kisebb infrastrukturális munkálatok finanszírozásával. A vízgyár kiépítésének költségét gyakorlatilag magára vállalta a tartományi kormány. Ezért külön hálásak vagyunk, hogy segítségünkre vannak a probléma megoldásában. A tartománnyal rövid időn belül ez a harmadik nagyon jelentős projektum, amit megvalósítunk. A híd és a hozzá tartozó bekötőutak rendbetétele, a wellnessközpontnál lévő parkoló építésének finanszírozása, illetve jelenleg a vízgyár kiépítése – mondta.

Fotó: Csincsik Zsolt

Fotó: Csincsik Zsolt

Az adai önkormányzat rövidesen nekilát a beruházás előkészítésének, amelynek során összeállítják a közbeszerzési eljárás dokumentációját. Várhatóan március végéig kiírják az eljárást, amelynek lebonyolítása egy–másfél hónapot vesz majd igénybe. A polgármester megjegyezte, hogy május derekára várható az alapkő letétele és a munkálatok megkezdése. A beruházás megvalósítása két kalendáriumi évet fog érinteni, a befejezése a 2024-es év derekán várható.

– A vízgyár az Ada és Mohol közötti ivóvízkutaknál épül meg. A létesítmény kapacitása akkora lesz, hogy Ada és Mohol település szükségleteit lefedi. A víz olyan folyamatokon fog átesni, hogy a vízgyárat elhagyó víz minősége megfelel majd minden érvényben lévő előírásnak. A vezetékes vízben lévő kémiai paramétereknek, amelyek pillanatnyilag magasabbak a megengedettnél, közülük a legnagyobb gondot a magas arzéntartalom okozza, ezeknek a kiküszöbölésére hivatott a vízgyár. A vezetékes víz minőségét illetően szeretném hangsúlyozni, hogy novemberben átadtunk Valkaisoron egy ivóvíztisztító berendezést, amit rákötöttünk a kútra. Ha megépül a vízgyár, a moholi víztisztítót, ami a piacnál található, kiköltöztetjük Völgypartra. Az Ada központjában lévő mini víztisztító berendezés pedig Törökfaluba kerül. Mindkét helyen ezeket a berendezéseket ráépítjük a helyi ivóvízkutakra. Ennek köszönhetően a 2024-es év derekára Ada község teljes területén biztosítjuk az előírásoknak megfelelő minőségű ivóvizet.

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele