2024. április 19., péntek

Határtalan irodalmi utazás

Óbecsére érkezett a Petőfi Irodalmi Karaván

Megérkezett Vajdaságba a Petőfi Irodalmi Karaván, Újvidék után az óbecsei Népkönyvtárban vendégeskedett hétfőn este. A Petőfi Kulturális Ügynökség által szervezett népszerű sorozat Magyarország határain túl, kiemelten a Kárpát-medencében „utaztatja” az irodalmat immár ötödik alkalommal.

– Azt gondolom, hogy mindig kell egy klasszikus szerző, akivel az ember valahogy a viszonyítását bemutatja. Ilyen volt 2021-ben Pilinszky János, 2022-ben Nemes Nagy Ágnes és ilyen 2023-ban Petőfi Sándor. Mindig találok több évfordulós szerzőt, akit érdemes kiemelni, vagy akit akár egy éven keresztül tudunk közel vinni a közönséghez. De ez önmagában kevés lenne. Mindig az a célunk, hogy egy kortárs érzéssel, a mi kortárs világunkkal összekapcsoljuk, megnézzük azt, hogy például ez a 26 évet élt fiú mit üzen nekünk ide? – mondta Juhász Anna, a budapesti Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programjainak az igazgatója, majd hozzátette, hogy legutóbb Erdélyben járt a csapat.

Az óbecsei Népkönyvtárban megtartott zenés, irodalmi Szalon-esten Kemény István József Attila-díjas költő, író, Száraz Miklós György József Attila-díjas és Térey-ösztöndíjas író, Barabás Lőrinc dzsessztrombitás, zeneszerző és Wirth Imre költő, író és muzeológus is részt vett, aki hétfőn délelőtt az óbecsei gimnazistáknak tartott rendhagyó irodalomórát.

– Egyrészt ismerni kell azt a nyelvet, amit beszélnek, másrészt azt a technikai civilizációt, amelyben élnek, amit használnak. Akár a 19. század, akár korábbi vagy 20. századi irodalmat meg kell próbálni beleilleszteni ezek közé a keretek közé, amely megszólítja őket, illetve fel kell hívni arra a figyelmet, hogy hogyan mozdíthatja ki az ő pozíciójukat, gondolkodásukat egy korábbi szöveg vagy egy irodalmi szöveg abból, amiről azt gondolják, hogy az a végtelenségig így van, és csak az világ, amiben élnek – fogalmazott Wirth Imre.

Az irodalmi különítmény első alkalommal látogatott el Vajdaságba, az utazáshoz forgatás is kapcsolódik.

– Nincs olyan magyar ember, aki ha Petőfi Sándor nevét hallja, ne tudná, kiről is van szó. Minden generációt megszólított a verseivel, és ezzel maradandót alkotott egy életen át, szabadságot adott megannyi magyar embernek. Az idén 200 éve, hogy a sors nekünk adta Petőfit, büszkék vagyunk rá, és nem feledkezünk meg róla. Napról napra megemlékezünk róla az iskolaórákon, évről évre az évfordulókon, utcatáblákon tekint vissza a neve, egész alakos szobra városunk büszkesége, iskolánk és kultúrintézményünk pedig méltón viseli a nevét – mondta Fenyvesi Szilvia, az óbecsei Népkönyvtár munkatársa.

Nyitókép: Zenés, irodalmi Szalon-est az óbecsei Népkönyvtárban (Kancsár Izabella felvétele)