2024. április 19., péntek

Vigyázat! Gyerekek az úton!

Önkormányzatok közlekedésbiztonsági projektumait várják az illetékes titkárság pályázataira – Az iskolaövezeteket a tartományi kormány korszerűsíti

Öt körzetben egyenként 300 iskolaövezet közlekedésbiztonsági fejlesztését valósítja meg a vajdasági kormány az elkészített tervek alapján. A Tartományi Energiaügyi, Építkezési és Közlekedési Titkárságnál 50 millió dináros támogatásra is pályázhatnak az önkormányzatok – tudtuk meg Fehér Szabolcs segédtitkártól. Hozzátette: nemrégiben kilenc kiírást jelentetett meg a titkárság, amelyekkel közlekedésbiztonsági eszközök és rendszerek beszerzéséhez és fejlesztéséhez járul hozzá Vajdaságban.

A pályázatokat a beruházások célja szerint három csoportba sorolták: külön kezelik a kivitelezéssel kapcsolatos projektumokat, a tervdokumentációk kidolgozását, illetve a közlekedés biztonságát szolgáló kamerák kihelyezésére vonatkozó kiírásokat.

– A kivitelezhető befektetések tekintetében négy kiírást jelentettünk meg. Támogatjuk ugyanis a közlekedés lassítását célzó eszközök beszerzését és kihelyezését a települések bejárataihoz. Emellett külön kiírásra adhatják át a kérelmet azok az önkormányzatok, amelyek váltakozó tartalmú kijelzők kihelyezésére pályáznának. Az önkormányzatok ebben a pályázati csoportban villanyrendőrök kihelyezésére is adhatnak át igényléseket: külön kezeljük az útkereszteződésekre vonatkozó projektumokat és külön a gyalogátkelőhelyek biztonságossá tételét – sorolta a segédtitkár a közlekedésbiztonsági eszközök beszerzésére vonatkozó kiírásokat.

Fehér Szabolcs

Fehér Szabolcs

Kiemelte, hogy a titkárság igyekszik átfogó támogatási keretet biztosítani az önkormányzatok számára, így hozzájárul a tervezett közlekedésbiztonsági befektetésekhez szükséges tervdokumentációk kidolgozásához is. Ilyen tekintetben további három pályázatot jelentetett meg. A település területén levő állami utak fejlesztésére vonatkozó regulációs tervek kidolgozása mellett az önkormányzatok kérelmezhetik a villanyrendőrök kihelyezését előirányzó tervezetek költségének biztosítását, de a gyalogos-átkelőhelyek rendezését is megpályázhatják – emelte ki Fehér Szabolcs. Rámutatott arra is, hogy a kiírások harmadik csoportja iránt érdeklődnek leginkább az önkormányzatok.

– A közlekedésbiztonság fokozása érdekében kihelyezett kamerák beszerzését és rendszerek fejlesztését nagyon sok településen szorgalmazzák. Ezért két olyan kiírást is közzétettünk, amelyek lehetővé teszik ezeket a közlekedésbiztonsági célokat. Külön támogatjuk azokat a projektumokat, amelyek a központi rendszerek és a kamerák egyidejű beszerzését és kihelyezését irányozzák elő. Erre vonatkozóan feltétel, hogy a támogatásból beszerzett kameráknak a sebességmérést, a táblafelismerést és a jelzőlámpa piros fényénél való áthajtást is rögzíteniük kell. Ugyanakkor a titkárság hozzájárul azoknak a projektumoknak a megvalósításához is, amelyeknek a már meglevő kamerarendszerek fejlesztése a célja – tért ki az utolsó kiírásra a segédtitkár. Hangsúlyozta: a titkárság az önkormányzatok befektetéseinek akár 80 százalékát is finanszírozza.

A tartományi kormány a tervek szerint csaknem ezerötszáz iskolaövezetben fejleszti a közlekedésbiztonságot (Ótos András felvétele)

A tartományi kormány a tervek szerint csaknem ezerötszáz iskolaövezetben fejleszti a közlekedésbiztonságot (Ótos András felvétele)

BIZTONSÁGOS ISKOLAÖVEZETEKET!

Fehér Szabolcs kiemelte azt is, hogy az idéntől az iskolaövezetekre vonatkozó közlekedésbiztonsági beruházásokat külön kezeli a titkárság. A tartományi kormány megbízásából ugyanis elkészült az a tervezet, amely csaknem ezerötszáz ilyen övezet rendezését tervezi.

– Vajdaság szinte összes iskolaövezetét feltérképeztük: öt körzetben mértük fel közlekedésbiztonsági szempontból az oktatási intézmények környékét. Ennek alapján elkészültek a tervezetek az Észak- és Közép-Bánátban található iskolaövezetekre, lefedtük Észak-, Nyugat- és Dél-Bácskát, de Szerémségre vonatkozólag is elkészültek a tervezetek. Körzetenként hozzávetőlegesen 300 iskolaövezet állapota került papírra, és a fejlesztésekre is adtunk ajánlásokat. A közlekedésbiztonsági tervezetek elkészítésére mintegy 25 millió dinárt különített el a tartományi kormány – emelte ki a közlekedési mérnök.

A segédtitkár kérdésünkre elmondta, hogy a közeljövőben körzetenként mintegy 150 iskolaövezetben valósít meg olyan befektetéseket a tartományi kormány, amelyekkel az oktatási intézmények környékén zajló közlekedést kívánja biztonságosabbá tenni.

Nyitókép: Fehér Szabolcs