Áramszünet
A Szabadkai Áramelosztó zentai üzemrészlegének diszpécserszolgálata tájékoztatja a lakosságot, hogy a hálózaton végzendő karbantartási munkák miatt csütörtökön délelőtt 9 és 10 óra között áramszünet lesz a Szép utcában, a Szent Száva utcában, a Tiszavirág sétány 1-es számú tömbházában, valamint a Fő tér 7.-ben (a múzeum fölött).
Zenta
A Zenta Vízilabdaklub fő profilja az edzések mellett az úszóiskola, és az elmúlt évtizedekben Tóth László (Cila) rengeteg gyereket tanított meg úszni a Tisza-parti városban. A szokásokhoz híven a k...
Csütörtök esténként a zentai piac egyik rejtett zugában lévő kávézóban kockák gördülnek, kártyák kerülnek az asztalra, és az ezekkel játszók számára néhány órára háttérbe szorulnak a hétköznapok go...
Az elmúlt héten gyermekzsivajtól volt hangos a zentai Táltos Lovastanya, ahol az idén is megrendezték a hagyományos lovastábort. A résztvevők megismerkedhettek a lótartás legfontosabb tudnivalóival...
Közös meccsnézést és szurkolást szervezett a Felsőhegyi Önkéntes Központ vasárnap este a művelődési ház mögötti téren. Az eseményre több mint 250 személy látogatott ki, jelentős részük a faluból, de akadtak olyanok is, akik Zentáról érkeztek, hogy együtt éljék át a labdarúgó-világbajnokság döntőjének pillanatait.
Pénteken délelőtt pólófestő akciót tartottak a zentai egyetemisták és támogatóik a város szívében található piactéren. A fiatalok festékszóró és sablon segítségével Az egyetemisták győzni fognak fe...

