2024. április 19., péntek
VÍZILABDA – VILÁGKUPA-SELEJTEZŐ

A világbajnok kipipálva

Szerbia 5:0-ról felállva ötméteresekkel megverte Spanyolországot a férfi világkupa podgoricai selejtező tornájának vasárnapi fordulójában, így fontos lépést tett a továbbjutás felé. Uroš Stevanović együttese pocsékul kezdett, az aktuális világbajnok ezt kihasználva lépett el, a második negyed közepétől azonban a szerbek átvették az irányítást, sorozatban öt gólt lőttek, amivel a nagyszünetre egalizáltak is. A kiegyenlített harmadik játékrészt (7:7) követően Mandićék két góllal elhúztak, a spanyolok viszont összekapták magukat a hajrára, így döntetlenre mentették a rendes játékidőt. A büntetőpárbajban az első három kísérlet során egyik csapat sem hibázott, majd a kapuban Branislav Mitrovićot – akit később a meccs emberének választottak – a fiatal Vladimir Mišović váltotta, aki azonnal bravúrral mutatkozott be: Munárriz lövését hárította, ami Szerbia győzelmét jelentette. A szabályok megegyeznek a 2002-től 2022-ig megrendezett világligában alkalmazott metódussal, az ötméterespárbajt követően a győztes nem 3, hanem 2, a vesztes pedig 1 pontot kap, a szerbeknek azonban lélektanilag talán fontosabb a vasárnapi diadal, hiszen gyakorlatilag vert helyzetből bizonyították be, hogy a generációváltást és az új szövetségi kapitány kinevezését követően is van lehetőség és tartás a válogatottban. Ma délután Grúziával csapnak össze.

A Spanyolország elleni találkozó hősei: Vladimir Mišović és Branislav Mitrović (Fotó: facebook.com/waterpoloserbia)

A Spanyolország elleni találkozó hősei: Vladimir Mišović és Branislav Mitrović (Fotó: facebook.com/waterpoloserbia)

Eredmények, 5. forduló, A csoport: Horvátország–Japán 14:8, Franciaország–Olaszország 8:11. Az állás: Olaszország 12, Horvátország 9, USA és Magyarország 6, Franciaország és Japán 0 pont. B csoport: Montenegró–Ausztrália 12:11, Spanyolország–Szerbia 9:9 – ötméteresekkel: 13:14. Az állás: Spanyolország 10, Szerbia 8, Görögország és Montenegró 6, Grúzia 3, Ausztrália 0 pont.

Nyitókép: A Spanyolország elleni találkozó hősei: Vladimir Mišović és Branislav Mitrović (Fotó: facebook.com/waterpoloserbia)