2024. április 19., péntek

Már szinte minden kárpátaljainak harcol ismerőse a háborúban

Az ukrán vezérkar nem közöl hivatalos adatokat az elhunytak számáról a hadiállapot idején, így csak becslések vannak arra vonatkozóan, hányan vesztették eddig életüket a több mint egy éve tartó orosz–ukrán háborúban. Sok kárpátaljai, köztük több magyar származású is harcol a fronton, utóbbiak közül legalább 12-en már az égi század soraiban vannak. A Kárpátaljai Igaz Szó arra kereste a választ, hogy olvasói ismerőse vagy hozzátartozói harcolnak-e a fronton. A nem reprezentatív felmérésből kiderült, a válaszadók 92 százalékának van olyan ismerőse, aki a háborúban van, mindössze 8 százalék nem retteghet attól, mikor érkezik gyászhír a hadseregből.

Mint ismeretes, Ukrajnában újabb három hónappal hosszabbították meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást, így az 2023. május 18-ig érvényben marad. Ez azt is jelenti, hogy addig a 18 és 60 év közötti hadköteles férfiak nem hagyhatják el az országot és besorozhatják őket a hadseregbe. Olekszij Reznyikov szerint az Ukrán Fegyveres Erők még mindig hiányt szenved bizonyos szakmákban. A védelmi minisztérium felmérte a hadsereg mozgósítási igényét, amiből kiderült, hogy a hadiállapot bevezetése után bejelentett mozgósítási tervet még nem sikerült teljesíteni.

A tárcavezető arra a kérdésre, hogy jelenleg milyen elv alapján zajlik a behívottak kiválasztása, azt válaszolta: „A vezérkar igényeinek megfelelően".

– A vezérkar egyértelműen tudja, mennyi sofőrre, tüzérre, kezelőszemélyzetre, mesterlövészre van szükség. A vezérkar határozza meg a toborzóközpontok feladatait: a szakemberek tervét és kategóriáit. A védelmi minisztérium csak ellenőrzést végez, és azon dolgozik, hogy digitalizálja a papír alapú katonai nyilvántartást – fejtette ki Olekszij Reznyikov.

Kárpátaljáról több ezren teljesítenek szolgálatot a fronton, így nem meglepő, hogy már szinte mindenkinek van olyan ismerőse vagy hozzátartozója, aki magára öltötte a katonai egyenruhát.

Az egyik hozzászólónk is megerősítette ezt, ugyanakkor szomorúan konstatálta, hogy az illető már meg is halt.

A csapi származású Szaniszló Valériának is van olyan ismerőse, aki a harctéren vesztette életét.

– Az egyik szomszédom, gyerekkori pajtásom hunyt el a háborúban. A 45 éves Literáti Sándor a harci feladatok teljesítése közben október végén halt meg. A többiek, akikről tudok, szintén önkéntesek, a fiam gyerekkori barátai. Nagyjából húszévesek. Tragikus.

Az immár egy éve folyó háború a técsői lakosok életére is rányomta a bélyegét. A kisváros nyugalmát a napi háborús hírek mellett a katonatemetések borzolják.

Dujcsák Viktória férje, Mihajlo 2022. február 25-én kapta kézhez a behívót, azóta a fronton harcol.

Többször kapott néhány napos szabadságot, legutóbb a múlt héten töltött itthon 10 napot. A fronton történtekről nem mesél, azt mondja, jobban alszunk, ha nem tudjuk, mi történik ott...

„Ő engem és a gyermekeinket félti, mi pedig őt" – mondta a felesége.

– A férjem a múlt év február 28-án jelentkezett a területvédelemi alakulatokhoz. Két hónap múlva, március 28-án elvitték a frontra. Szolgált Luhanszkban, Bahmutban és Szumiban is – magyarázza Durdinec Valéria. – György nyáron kapott néhány nap eltávot. Aztán októbertől decemberig itthon szolgált, nagyon reméltük, hogy már nem kell visszamennie... Sajnos nem így történt. Most ismét kapott 10 nap szabadságot, így lesz néhány nyugodt napunk a gyerekekkel. Aztán pedig következik a mindennapos feszült várakozás, hogy hívjon, halljam a hangját, mondja, hogy minden rendben van, megvan.

„Amióta besorozták a férjemet, a gyerekekkel azért imádkozunk, hogy a Jóisten épségben vezérelje haza, minél hamarabb" – mondta el Trohemcsuk Edina, aki hozzátette, József december 22-én, munkába menet kapta kézhez a behívót. A hadkiegészítő parancsnokság emberei azonnal vitték is magukkal, még haza sem mehetett átöltözni vagy elbúcsúzni. Most Ivano-Frankivszkban van kiképzésen.

Baranyi Gyula szerint elképzelhető, hogy erőszakkal hurcolnak el valakit, de az ő ismerősei közül még senkit sem vittek el így.

– Mindenki csak beszél erről, de saját maga nem látta. Én amíg meg nem győződöm róla a két szememmel, nem fogok ennek hinni – jegyezte meg a haranglábi pedagógus, aki elmondta, az ukrán ismerősei közül többen is harcolnak a fronton, a magyarok közül ketten mentek el önként.