Annak ellenére, hogy százezrek vonultak utcára, hogy nemtetszésüket fejezzék ki, a francia szenátus elfogadta a sokat vitatott nyugdíjreformot. Valójában a társadalmi elégedetlenség nem csak a nyugdíjkorhatár növelése miatt bontakozott ki. Egy ideje forrong Franciaország, a világ 20. legnépesebb országa. A nyugdíjreformot az államfő már az első mandátumát megelőző kampányában, 2017-ben kilátásba helyezte. A második ciklusát megelőzően pedig mint egyik legfőbb intézkedést harangozta be. A nyugati világ egyik meghatározó nemzetállamában azonban nem csupán a nyugdíjkorhatár kilátásba helyezett emelése miatt vonultak utcára az emberek. Az úgynevezett sárgamellényes tüntetések 2018-ban törtek ki Franciaországban. Az eredetileg a magas üzemanyagárak miatt kirobbant országos tiltakozások néhány hét alatt csaknem megrengették a köztársaságot. 2018 novemberében több tízezer ember öltötte magára a sárga mellényt, amely eleinte a francia társadalomban fennálló hatalmas különbségeket volt hivatott jelképezni, majd a Macron-ellenes tiltakozások szimbólumává vált. A válság súlyosságát felismerő, de nyilván a személyes biztonságát is féltő államfő a nyomás hatására televíziós nyilatkozatban ígérte meg a minimálbér megemelését, az év végi bónuszt és a túlórák adómentességének visszaállítását. A dolgokra sokféleképpen tekinthetünk. Franciaország a világ egyik legfejlettebb országa, de történelmi tény, hogy a 20. század második felében kiépített jóléti társadalom anyagi hátterét egykori gyarmattartóként hogyan teremtette meg. A körülmények azonban úgy alakultak a világban, hogy a jóléti rendszert is meg kell reformálni, hiszen nem minden pillére mutat fenntarthatósági ismérveket a jelenlegi körülmények között.
„ÍGY MÚLIK EL A VILÁG DICSŐSÉGE”
Oroszország és Németország után Franciaország a legnépesebb állam Európában, egyben a második legnépesebb az Európai Unióban. Az idők során azonban folyamatosan változott a népesség összetétele, ma már mintegy 40 százalékát bevándorló gyökerekkel rendelkezők teszik ki. Franciaország így etnikailag az egyik legváltozatosabb országgá vált Európában. Ilyen tekintetben hasonlít az Amerikai Egyesült Államokhoz és Kanadához. Arra a kérdésre azonban, hogy a franciák nemzetállamokban vagy az Egyesült Európai Államokban gondolkodnak-e, nehéz megadni a választ, éppen az ottani társadalom sokszínűsége miatt. A kormányzati és az elnöki kommunikáció az eddigi tapasztalatok szerint nem az ellentmondást keresi a két elképzelés között, hanem az abból származó előnyöket. A franciák a jelek szerint – amennyiben lehet így általánosítani – nemzetben gondolkodnak, de tudják, hogy csupán az európai nemzetállamok nem maradhatnak globális szinten is befolyásos szereplők. A társadalmi törésvonalak azonban náluk is megvannak, és egyre hangsúlyosabbak. Bizonyos szempontból azonos mintázatot mutatnak azzal a lokális-globális törésvonallal, mely a francia politikát is hosszú ideje jellemzi. Vannak olyan társadalmi rétegek, amelyek közelebb vannak a globális jövedelemtermelő központokhoz. Ők azok, amelyek jobban érzik magukat ebben a globális világban. Akik ettől viszont távol állnak, másképp látják a világot, másképp tekintenek például az Európai Unió bővítésére is, aminek sok esetben felnagyítva látják a veszélyeit.
„A FORRADALOM FELFALJA GYERMEKEIT…”
Manapság a forradalom szó meglehetősen mindennapivá vált az életünkben. Társadalmi, technológiai és egyéb forradalmakról esik szó nap mint nap. Társadalmi és gazdasági életünkben a forradalom szót minden nagy horderejű, gyors változáshoz hozzá tudjuk illeszteni. De ha a franciákat és a forradalmat egy mondatban említjük, akkor többnyire nem elsősorban a békés dolgok jutnak eszünkbe. A forradalom ma ismert jelentését a felvilágosodás idején nyerte el, egyfajta szinonimája lett a polgárháborúnak. A különböző ideológiák mindig másképpen fogták fel a forradalom természetét és lényegét. Az első nagy, klasszikus értelemben vett forradalmi hullámot Európában a francia forradalom indította el, amely oly radikális társadalmi változásokat követelt meg, melyek valódi „forradalmiságát” senki nem kérdőjelezte meg. A forradalom szó a radikális, gyors változások szinonimájává nőtte ki magát. Sok esetben máig vita témája azonban, hogy mit tekinthetünk forradalomnak, mit ellenforradalomnak. Az pedig, hogy egy forradalom végül terrorrá változik-e, a forradalmat irányító személyeken is múlik. A francia forradalom a jakobinus diktatúrába torkollott, a bolsevik forradalom pedig a vörös terrorral hozható összefüggésbe. A nemzeti forradalmak esetében talán világosabb a kép. Minden nép szuverén jogának tekinthető ugyanis, hogy kinyilvánítsa nemtetszését az őt elnyomó idegen hatalom felé. A forradalmak esetében azonban kivétel nélkül szerepet játszott a gazdasági háttér. A forradalom alapjaiban társadalmi-gazdasági jelenség, de kulturális és ideológiai jellemzői is vannak. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagyobb forradalmak a gazdasági fejlettség legkülönbözőbb szintjein is kitörhettek. Sokszor azonban inkább ártottak, mint használtak a gazdaság további fejlődésének.
Nyitókép: Pixabay
