2024. április 20., szombat

Pártok feletti lesz a népi mozgalom

A Népi Mozgalom az Államért nevű politikai szervezet, amelynek megalakulását május vagy június végére jelentettek be, formáját tekintve a pártok felett áll majd, fogalmazott Miloš Vučević védelmi miniszter, a Szerb Haladó Párt alelnöke a Szerbiai RTV műsorában.

Hozzátette, hogy a mozgalom egyesíti majd azokat a politikai, illetve politikán kívüli képviselőket, akik Szerbiát stabil, szabad országnak tekintik, egy olyan országnak, amely minden kihívásnak ellenáll.

– A Szerb Haladó Párt felkeresi mindazokat, akik Szerbiára szabad és független országként tekintenek, amelyben azt akarják, hogy az ország az állami és nemzeti érdekeit figyelembe véve hozzon döntéseket, és ne figyeljen más diktátumaira – mutatott rá Vučević, aki hozzátette, hogy ez nem a politikai pártok megszűntetését jelenti.

– Mi biztosan nem fogjuk megszüntetni a Szerb Haladó Pártot. Feltételezem, hogy néhány más párt is részese lesz a mozgalomnak, és azok sem tesznek majd így. Ez a politikai pártok felett fog állni – mondta Vučević.

A politikus nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a mozgalom létrehozása a rendkívüli parlamenti választások előzménye-e.

Nyitókép: Képernyőkép (Szerbiai RTV)