2024. március 28., csütörtök

Adomány az egészségháznak

A topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház részére adományozott fertőtlenítőfolyadékot a Szerbiai Vöröskereszt, a topolyai szervezet közreműködésével.

Az adományt 1000 literes tartályban juttatta el az egészségügyi intézménybe Budimir Marić, a községi szervezet titkára, és nyújtotta át jelképesen az intézmény vezetőjének, dr. Illés Csilla igazgatónőnek. Emellett az egészségügyi intézmény rendelő- és irodahelyiségeinek, folyosóinak és várótermeinek a fertőtlenítésére 15 ezer liter folyadék elkészítésére alkalmas 3 kg fertőtlenítőgranulátumot is biztosított az emberbaráti szervezet. Az egészségház igazgatónője köszönetét fejezte ki, majd az adomány jelentőségét méltatva elmondta, hogy a humánus gesztussal nagymértékben hozzájárultak az ott dolgozók és a szolgáltatásokat igénybe vevők egészségvédelméhez is.

Dr. Illés Csilla hozzátette még, hogy a Dr. Hadzsy János Egészségháznak eddig is pozitív volt a Vöröskereszttel való együttműködése, elmondta, hogy hamarosan folytatják a lakosság tájékoztatását célzó közös programjaikat. A topolyai adomány egyébként a Vöröskereszt országos szervezetének a szerbiai egészségügyi rendszer támogatását célzó programjának a része.