2024. április 19., péntek

Válaszd az MTTK-t!

Nyílt napot tartottak a szabadkai tanítóképző karon

A szabadkai székhelyű Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon az ősszel kezdődő tanévben három szakon tanulhatnak az egyetemisták. A tanítói, óvodapedagógusi és kommunikációs szakember szakok iránt érdeklődő fiatalok, valamint a szüleik a szombaton a tanintézményben megrendezett nyílt napon kaphattak bővebb információt nemcsak a szakokról és az ingyenes felvételi-felkészítőkről, hanem többek között a kollégiumi lehetőségekkel és az ösztöndíjakkal kapcsolatban is.

A tanítóképző kar nyílt napján több mint húsz fiatal vett részt. A rendezvény megnyitójának elején Búzás Brigitta, az MTTK Karrierépítő Központjának munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, majd Pintér Krekić Valéria, a kar dékánhelyettese mondta el köszöntőbeszédét.

A nyílt napon családias hangulat uralkodott (Fotó: Benedek Miklós)

A nyílt napon családias hangulat uralkodott (Fotó: Benedek Miklós)

A dékánhelyettes a médiának adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a kar hallgatói a munkaerőpiacon is kamatoztatni tudják a tudásukat.

– A közelmúltban lezajlott Eduexpo után a nyílt napunk egy újabb alkalmat nyújt arra, hogy megismertethessük a hallgatókkal a képzéseinket, és hogy elmondjuk nekik, miért is válasszák a karunkat. Az itthoni kínálatból a mi karunk az egyetlen, amelyben teljes egészében magyar nyelven folyik az oktatás. Büszkék vagyunk a felújított épületünkre, amely megfelelő feltételeket biztosít a hallgatóknak, és bízunk abban, hogy a leendő egyetemisták számára vonzóak mindazok a lehetőségek, amiket a kötelező tantárgyak mellett választható tantárgyként kínálunk a hallgatók saját érdeklődési körének megfelelően. Biztos vagyok benne, hogy az itt megszerzett tudást a későbbiekben a piacon is kamatoztatni tudják. A következő tanévben három szakon, a tanítói, óvodapedagógusi és kommunikációs szakember szakon indul az oktatás, míg a nevelői szak az idén szünetel. Ez utóbbinál már az akkreditációs folyamatban előirányoztuk azt, hogy nem minden évben nyitjuk meg – fogalmazott a dékánhelyettes, aki azt is elmondta, hogy a jövőben szeretnék a nevelői szakot is magasabb szintre emelni, hogy ezzel is több lehetőséget adjanak a jövendő hallgatóiknak.

A nyílt nap során az érdeklődő végzős középiskolások megismerhették az intézmény szakirányait, tanárait, és a hallgatói önkormányzat tagjai segítségével megtapasztalhatták az MTTK egyedi hangulatát. Mindeközben a jövőbeli hallgatók szülei is hasznos információkhoz juthattak.

Nyitókép: A nyílt napon családias hangulat uralkodott (Fotó: Benedek Miklós)